Totál - Rebecca Miller

9.29 €

Pippa Lee négy élete című kötet szerzőjétőlOlyan régóta vágyott rá, hogy elmúljon a fájdalom, és most, hogy megtörtént, ijesztőnek találta. Minek vegye a fáradságot, hogy ennyi mindent érezzen az élet során, ha úgyis minden köddé válik?Daphne, az újdonsült anya felett átveszi az uralmat a pedáns házvezetőnő. Joadot egy szekreter lezárt fiókjában talált gépirat súlyos tettekkel terhes mondatai nem hagyják nyugodni. Roxanne-t rendellenességgel született húga sorsa nyomasztja, és elhatározza, hogy megmenti őt.Miller filmszerűen megírt, fordulatos, drámai helyzeteket felvonultató novellái tele vannak meglepetéssel. Főhősei a kapcsolódást és az örömöt keresik, ha mégoly különös, olykor pusztító módon teszik is. Mind a hét történet egy-egy élénk színekkel megfestett külön világ, amelynek lakói és kérdésfeltevései befészkelik magukat a gondolatainkba, és ott maradnak jóval azután is, hogy a történet véget ért."Miller feltárja előttünk a hétköznapi történetek komplexitását. Sajátos perspektívájából a leghétköznapibb történet is megtelik élettel."- The New York Times Book ReviewRebecca Miller (1962) amerikai író, filmrendező, a Menekülés az életbe és a Jack és Rose balladája című filmek forgatókönyvírója, rendezője. Regényei és novelláskötetei eddig 32 nyelven jelentek meg.

Podobné produkty

Pippa Lee négy élete című kötet szerzőjétől Olyan régóta vágyott rá, hogy elmúljon a fájdalom, és most, hogy megtörtént, ijesztőnek találta. Minek vegye a fáradságot, hogy ennyi mindent érezzen az élet során, ha úgyis minden köddé válik? Daphne, az újdonsült...
14.08 €
Trash has been part of human societies since the beginning. It seems like the inevitable end to the process of making and using things, but why? Rebecca Donnelly wades into the muck of history and explores present-day innovations to answer some basic questions:...
12.49 €
"Negyed évszázada ismerem Pippa Leet, mégsem fogom soha megtudni, ki is ő igazán." Pippa Lee mindent megkapott az élettől, amiről egy nő álmodhat. Tökéletesnek látszó világa egy költözés után mégis a szétesés jeleit mutatja. A reggeli kávé mellett, a kertvárosi...
9.29 €
"Negyed évszázada ismerem Pippa Leet, mégsem fogom soha megtudni, ki is ő igazán." Pippa Lee mindent megkapott az élettől, amiről egy nő álmodhat. Tökéletesnek látszó világa egy költözés után mégis a szétesés jeleit mutatja. A reggeli kávé mellett, a kertvárosi...
14.08 €
Egy isten visszatér. Amikor a föld és az ég összeér. A fekete nap alatt Tova szent városában a téli napforduló általában az ünnep és a megújulás ideje, de idén egybeesik a napfogyatkozás ritka égi eseményével, amelynek üdvözlését a Nap Pap megtiltotta, mert...
13.52 €
Milostný příběh dospělé Kanaďanky a mladičkého vojáka odkrývá na pozadí nečekané invaze izraelské armády do Gazy palčivé otázky ohledně vlastní identity. Allison, která do Izraele přijíždí studovat, se zamiluje do země, exotického jazyka a Ejala, devatenáctiletého...
23.65 €
Milostný příběh dospělé Kanaďanky a mladičkého vojáka odkrývá na pozadí nečekané invaze izraelské armády do Gazy palčivé otázky ohledně vlastní identity. Allison, která do Izraele přijíždí studovat, se zamiluje do země, exotického jazyka a Ejala, devatenáctiletého...
16.41 €
Kirsten studuje na střední škole, když náhle přijde o rodinu. Stáhne se do sebe a úlevu od vnitřní bolesti hledá v sebepoškozování. Další velká rána přijde ze strany přítele to už dívka neunese a skončí na psychiatrii. Když se jí známý pastor zmíní o léčebné...
17 €
Lonely Planet's Best Day Walks Japan is your passport to 60 easy escapes into nature. Stretch your legs away from the city by picking a walk that works for you, from just a couple of hours to a full day, from easy to hard. Climb Mt Fuji, walk the Tohoku coast,...
20.95 €