Toszkán Love Story - Orsolya Iványi

14.08 €

Az életben ritkán van olyan, hogy minden összeáll, hogy bármilyen kifogásra hivatkozol, az akadályok varázslatos módon eltűnnek az utadból. Akárhonnan néztem, nem volt semmi akadálya annak, hogy megváltoztassam az életemet. Valljuk be, mindenkinél eljön egy pont, amikor elkezd azon gondolkozni esténként az ágyban lefekvés előtt: hová vezet mindez? Valóban azt csinálom, amit akarok? Mi lenne, ha holnap felmondanék, és elmennék jógaoktatónak/virágkötőnek/coachnak? Elmúltam negyven, a lakásomat éppen eladtam, szabadúszó PR-tanácsadó voltam, és egyfolytában ott lógott a levegőben, hogy most BÁRMI megtörténhet. Így aztán pontosan 45 nappal az első vakrandi után fogtam magam, és három bőrönddel beültem egy autóba egy gyakorlatilag ismeretlen, de kedves férfi mellé (akivel online ismerkedtem meg), és kiköltöztem hozzá Toszkánába. Mindez hat éve történt; ezért azt gondoltam, ideje megírnom, hogy negyven felett is van élet, hogy semmihez sem vagyunk öregek, és sosem késő változtatni.

Podobné produkty

Az ötven az új ötven - és ez pont így van jól. Hogyan legyünk ötvenévesek? - tette fel a kérdést Iványi Orsi kerek születésnapja előtt. A választ keresve inspiráló példákat, érdekes történeteket, fontos kutatási eredményeket talált, és saját tapasztalataival...
15.49 €
Soha ne add fel az álmaidat, tűnjön bármilyen végtelennek is az út... Katie és Daniele, leküzdve a köztük lévő kulturális és ízléskülönbséget, szenvedélyes viszonyba keverednek egymással. Ám a váratlan viszontagságoknak és a köztük zajló csatározásoknak koránt...
14.08 €
Soha ?ne add fel az álmaidat, tűnjön bármilyen végtelennek is az út… Katie és Daniele, leküzdve a köztük lévő kulturális és ízléskülönbséget, szenvedélyes...
11.26 €
Sokszínű, magával ragadó családregény a toszkán kézművesek három generációjáról és egy titokról… Domenica Cabrellinek két nagy szerelme volt.Az első a gyermekkori: egy fiú a napfényes olasz kisvárosból, Viareggióból. A vágyakozásból és közös múltból született...
8.42 €
Sokszínű, magával ragadó családregény a toszkán kézművesek három generációjáról és egy titokról… Domenica Cabrellinek két nagy szerelme volt. Az első a gyermekkori: egy fiú a napfényes olasz kisvárosból, Viareggióból. A vágyakozásból és közös múltból született...
16.59 €
A szerző olyan, mint ez a receptkönyv. Jól összeszedett, színes és fantáziadús személyiség. Tolnai Orsolya kitűnő példa arra, hogy az elsőre nehéznek tűnő élethelyzet - "mit fogok ezentúl enni?!" - hogyan válhat kitartással, pozitív hozzáállással és egy nagy...
15.75 €
Bianca egy lélektépő szerelemi viszony után nehéz szívvel tér vissza a magas hegyek és zöldellő szőlőligetek között megbúvó családi birtokra. Azt reméli, hogy a szemet gyönyörködtető látvány, a nyugodt környezet és a családja szeretete gyógyír lesz az összetört...
16.9 €
Veszteség nélkül nincs változás, de vajon a szerelem rá tud venni arra, hogy fejest ugorjunk az ismeretlenbe? Cathlyn Keyes élete gyökeresen megváltozik, amikor egy csúnya szakítás után vőlegénye elől egy toszkán borbirtokra menekül átgondolni a jövőjét. Katie...
14.08 €
Ahogy a szőlő is csak akkor hozza a kívánt gyümölcsöt, ha kemény munkát fektetnek bele, úgy Bianca és Matteo is elhatározza, hogy szembeszállnak az élet viszontagságaival a szerelmükért, amelyet beárnyékolnak a lány múltjából felbukkanó emlékek és egy titokzatos...
16.33 €