Top 10-es történelmi slágerlisták - Péter Csunderlik,Péter Pető

8.45 €

Csunderlik Péter történész és Pető Péter újságíró évek óta írja együtt a Page Not Found történelmi stúdióblogot, amelyen tízes listákban szintetizálják a politika-, kultúr- és sporttörténet legfontosabb, legszebb, legaljasabb vagy éppen leghitványabb eseményeit, szereplőit és termékeit a Kennedy-gyilkosságtól a Kacsamesék félbeszakadásáig, a holdra szállástól a herevasalásig. Történelmi gonzóikban minden előfordulhat, a világtörténelem legnagyobb tévedéseit bemutató top tenbe bekerülhet nemcsak a Szovjetunió megtámadása, de a Bundesliga-frizura is, a magyar történelem legnagyobb beszólói között szerepet kaphat Könyves Kálmán és Mészöly Kálmán egyaránt, és a pszichedelia odáig terjedhet, hogy Szaniszló Ferenc aktuális heti monológjában ítélheti el Szerb Antal magyarnak, irodalomnak és történetnek csúfolt könyvét, az 1943-ban betiltott Magyar irodalomtörténetet. A kötet válogatást közöl az elmúlt években született írásokból, de bonus trackként négy vadonatúj toplista is helyet kapott a könyvben.

Podobné produkty

Csunderlik Péter történész és Pető Péter újságíró lassan már hosszabb ideje működik együtt, mint a Lennon-McCartney-páros, közösen írják a Page Not Found történelmi stúdióblogot, amelyen tízes listákban szintetizálják a történelem legfontosabb, legszebb, legaljasabb...
8.45 €
Ha elhaladunk az Anker közben a második szám kapualja előtt, ma már nyomát sem találjuk annak, hogy 1910 és 1919 között itt működött a híres-hírhedt ateista-materialista diákegyesület, a Galilei Kör. 1990-ben kalapáccsal verték le a Galilei Kör Anker közi emléktábláját...
8.45 €
Ha egy történész „egyszer meg akarja fejteni, hogy mi történt velünk itt, a Kárpát-medencében az 1940 és 1990 közötti fél évszázadban (s nem volt történelmünknek ehhez hasonló sűrű korszaka), akkor elsőként Hanákot kell megfejtenie” – Varga László, Budapest...
8.45 €
Csunderlik Péter a magyarországi baloldali radikális mozgalmak és a Tanácsköztársaság történetének és emlékezetének kutatója, sokat dolgozó, író és vitatkozó történész, aki nemcsak tudományos folyóiratokban, de újságokban és hetilapokban is rendszeresen publikál....
8.45 €
„Amióta végigzúgott szerencsétlen hazánkon a vörös orkán, alig van hét, hogy meg ne jelenne egy-két füzet vagy könyv, amely az októberi forradalomtól a proletárdiktatúra bukásáig lezajlott eseményekkel foglalkozik” – írták 1919 késő őszén a Tanácsköztársaság...
11.27 €
Ha áthaladunk az Anker közön, a második szám kapualja előtt, ma már nyomát sem találjuk annak, hogy 1910 és 1919 között itt működött a híres-hírhedt ateista-materialista diákegyesület, a Galilei Kör. 1990-ben kalapáccsal verték le a Galilei Kör Anker közi emléktábláját...
5.63 €
Annyi hajlakkot fújtak ki az 1980-as években, amennyi kilyukaszthatta az ózonpajzsot, de a kulturális környezetszennyezés sem volt kisebb. Ma mégis aranykorként gondolhatunk rá, hiszen a röhejes metálzenekarokat a fekete halálként végigsöprő eurodance követte...
8.45 €
Ki mondta ki először, hogy „Nem! Nem! Soha!”? Kik ölték meg Tisza Istvánt? Miért Károlyi Mihály lett a forradalom vezére? Harcosokat vagy fosztogatókat nem akart látni Linder Béla? Sikkasztott-e Kun Béla? Puccs vagy forradalom? – Milyen viccek terjedtek a kommün...
8.45 €
"A bikavér az Egri borvidék legrégebbi és legismertebb márkája, legalább százötven éves múlttal büszkélkedhet, története mégis feldolgozatlan. Mikor készülhetett az első bikavér, és milyen fajták házasításából állt? És vajon volt-e házasítási receptúra? Milyen...
11.29 €