Tim - Avicii: Hivatalos életrajz - Mans Mosesson

14.48 €

Avicii, vagyis Tim Bergling hivatalos életrajza a családdal, a barátokkal és zenészkollégákkal készített interjúkra építve mutatja be a legendás sztárproducer életét. Azok beszélnek Timről, akik a legközelebbről ismerték - őszinte képet rajzolva személyéről, útkereséséről, és nem hallgatva el a nehézségeket sem, amelyekkel Avicii küzdött. Tim Bergling eredeti, elsöprő erejű vízióval rendelkező zenész volt, akinek dallamai meghatározták a svéd, illetve európai house zene egész korszakát és az irányzat világhódító útját. De ezzel egyidőben Tim Bergling introvertált, törékeny fiatalember is volt, aki rákényszerült, hogy embertelenül gyors tempóban nőjön fel. Egészsége többször felmondta a szolgálatot, emiatt kórházba került, és 2016 nyarára teljesen felhagyott a turnézással. Alig két évvel később saját kezével vetett véget életének. A lehetetlennel szinte határos felmérni, micsoda irdatlan hatást gyakorolt Tim Bergling úgy általában a zeneiparra, másfelől rajongóira is, akik világszerte rengetegen vannak. Életrajzának szerzője, Mans Mosesson Tim nyomdokain járta be a világot, Stockholm utcáitól, ahol Avicii a gyerekkorát töltötte, Miamin keresztül Ibizáig és Los Angelesig, hogy mélységében ismerhesse meg Tim életének és működésének sokrétű közegét. Mans Mosesson Stora- és Ikaros-díjas svéd oknyomozó újságíró, aki Prix Italia nemzetközi díjban is részesült. Dokumentumműsorokat készített a Svéd Rádiónak, jelenleg a Dagens Nyheter svéd napilap interjúrovatának munkatársa. A Tim - Avicii: Hivatalos életrajz című könyv bevételét a Tim Bergling Alapítvány teljes egészében a mentális problémák és az öngyilkosság megelőzésére fordítja.

Podobné produkty

Harry Styles abban a pillanatban rabul ejtette az angolok szívét, amikor mindössze tizenhat évesen először lépett az X-Faktor színpadára. Ez a lenyűgöző életrajz, amely gyermekkorától indulva, üstökösszerű felemelkedésén, szóló- és filmszínészi karrierjén át...
16.1 €
A könyv pergo, eleven, élvezetes regény, sot igen sajátos írás, amelyben iróniát és mély emberséget, komédiát és tragédiát, elbeszélést és dramatizált jeleneteket vegyít páratlan ügyességgel Balzac. A ?gálya? épp vesztegel, amikor látogatást teszünk rajta,...
2.79 €
A sorozat befejező kötete Nyolc évszázaddal ezelőtt Xie Liant, a Xianle királyság koronahercegét rajongásig szerették az alattvalói, senki sem vetélkedhetett a népszerűségével. A herceg már fiatalon az égbe emelkedett, ám szerencsétlen körülményeknek köszönhetően...
18.28 €
Nyolc évszázaddal ezelőtt Xie Liant, a Xianle királyság koronahercegét rajongásig szerették az alattvalói, senki sem vetélkedhetett a népszerűségével. A herceg már fiatalon az égbe emelkedett, ám szerencsétlen körülményeknek köszönhetően hamarosan visszakerült...
14.48 €
Nyolc évszázaddal ezelőtt Xie Liant, a Xianle királyság koronahercegét rajongásig szerették az alattvalói, senki sem vetélkedhetett a népszerűségével. A herceg már fiatalon az égbe emelkedett, ám szerencsétlen körülményeknek köszönhetően hamarosan visszakerült...
16.1 €
Egy ?túlbuzgó egészségbiztosítási hivatalnok borzolja a kedélyeket a Cotswoldi-dombság falvaiban, mindenhol veszélyes szabálytalanságok után szimatol. Hamar kivívja magának a közutálatot, de amikor betiltja a közös karácsonyfa-állítást és az ünnepi díszkivilágítást...
7.86 €
Allergiás vagyok a színekre... Fedezd fel Wednesday Addams és a Nevermore Akadémia rémisztően szórakoztató világát az első hivatalos Wednesday színezőkönyvben! A minőségi, vastag papírra nyomott, több mint hetvenöt részletgazdag illusztráción vérfarkasok, szirének...
11.26 €
Nyolc évszázaddal ezelőtt Xie Liant, a Xianle királyság koronahercegét rajongásig szerették az alattvalói, senki sem vetélkedhetett a népszerűségével. A herceg már fiatalon az égbe emelkedett, ám szerencsétlen körülményeknek köszönhetően hamarosan visszakerült...
14.48 €
Látogass el újra Westerosra eme vadonatúj színezőkönyv segítségével, amelyben több mint 75 oldalnyi illusztráción át elevenednek meg a Sárkányok háza ikonikus szereplői, helyszínei és jelenetei!
10.42 €