Megesküdtem, hogy soha többé nem lépem át ennek a palotának a küszöbét. Hogy soha többé nem hódolok be apámnak.De mégis visszahurcoltak ebbe az aranykalitkába, ahol az uralma alatt görnyedek egy olyan sorshoz láncolva, amely elől oly sokszor menekültem.A testem az övé, hogy összetörje; a mágiám az övé, hogy a szolgálatába hajtsa. És bármennyi éjen át álmodom is arról, hogy Dacre áttöri a palota kapuit, és kimenekít a sötétségből, az álmok mit sem érnek egy király kapzsiságával szemben…Még ha a társam el is jön értem, és megszabadulok apám markából, nem tudom, marad-e bármi belőlem, amit érdemes lehet megmenteni.A királyság haldoklik.A föld kiszárad az elorzott mágia súlya alatt, és apám uralma nem érhet véget vérontás nélkül.De túl sokáig éltem már a sötétben.És nem arra születtem, hogy elhervadjak – hanem arra, hogy lángra lobbanjak.