The Dead Girls Detective Agency - Halott Lányok Nyomozóiroda (Holt lányok nyomozóirodája 1.) - Suzy Cox

8.77 €

VILLÁMKÉRDÉS: Te mit tennél, ha csak akkor léphetnél tovább a halálban, ha sikerül lefülelned a saját gyilkosodat? Lehet, hogy ha nem alszom át az ébresztőmet, nem lököm fel a folyosón Kristent (a gimi legnagyobb ribijét), nem teszem tönkre egy pocsolyába trappolva anya vadiúj, Diane von Fürstenberg hasítottbőr csizmáját (amit a megkérdezése nélkül vettem kölcsön), akkor nem lettem volna aznap rosszkor rossz helyen, és nem löktek volna a metró elé. De így volt, és megtörtént. Miután magamhoz tértem, egy csapat lány közölte velem, hogy halott vagyok, és mivel gyanús körülmények között hunytam el, nem kerülök egyből a Túlvilágra. De legalább nem vagyok egyedül, itt vannak velem a Halott Lányok Nyomozóiroda tagjai: Nancy, Lorna és Tess, no meg Edison, ez a helyes, de kissé mogorva halott srác. És mint kiderült, az egyetlen kiutam ebből a felemás állapotból, ha rájövök, ki ölt meg, különben az idők végezetéig játszhatom a nyomozósdit. Ki kívánhatta a halálomat, amikor életemben szinte láthatatlan voltam? Mi van, ha valaki olyan, akiről sosem gondolnám? A Snapchat-sorozat regényalapja. A 13 okom volt rajongói imádni fogják. Vesd bele magad a történetbe! "Suzy Cox ütős poénjain és emlékezetes karakterein keresztül egy nevettető kísértettörténettel ajándékoz meg bennünket." - Laurie Espino, www.seventeen.com Szereted a Vörös pöttyös könyveket? Vidd haza nyugodtan! Tetszeni fog. 13 éves kortól ajánljuk!

Podobné produkty

Precious Ramotswe túlad atyai örökségén, és a tehenekért kapott pénzen megnyitja Botswana legjobb, egyszersmind egyetlen női magánynyomozó irodáját. Barátai – Mr. J.L.B....
9.83 €
Mi lehet a közös egy döglött macskában, egy számítógépzseni kölyökben, egy Elektromos Szerzetesben, aki rózsaszínben látja a világot, a kvantummechanikában,...
6.34 €
A Lidércfény Nyomozóiroda csapata, röviden a LINYI, két lányból és két fiúból áll. Sára, Gréti, Marci és Bence tizenhárom évesek, akik a nyári vakáció végét a Bakony egyik kis falujában töltik. A nyugalmas nyaralás, a semmittevés nem áll közel hozzájuk, és...
8.17 €
Ezentúl biztos, hogy nem egy szendvics fog eszedbe jutni, ha meghallod a Zsömle, Kolbász és Uborka nevet -ugyanis három szerfelett különböző, ám csapatban remekül együttműködő kutyusról van szó, amelyek ebekfeletti szaglásuknak köszönhetően mindent kinyomoznak,...
8.42 €
A ?szerző, aki a szakmában ismert nyomozó, számos könyv írója, ezúttal megkívánja őrizni inkognitóját. Erre minden oka meg is van, hiszen az emberi társadalom ügyefogyottságát...
4.2 €
Judith Potts hetvenhét éves és boldog. Egyedül él egy szebb napokat is látott Temze-parti kúriában Marlow mellett, az életében nincs férfi, aki megmondja, hogy mit csináljon, vagy hogy mennyi whiskyt ihat, és hogy elméjét frissen tartsa, keresztrejtvényeket...
16.87 €
2020 legnagyobb krimiszenzációja!Több mint 1 millió eladott példány Angliában!Steven Spielberg vette meg a filmjogokat! "Olyan leleményes, mint a legjobb Agatha Christie-regények. Imádtam a...
9.8 €
Egy kegyetlen átverés, egy valódi nyomozás és egy tini nyomozócsapat, akik megmutatják az összefogás erejét. Az online zaklatás brutális rémeit, a Szakál ikreket az egész suli rettegi. Netes ámokfutásuk célpontja ezúttal két saját osztálytársuk, Attila és Saci,...
8.45 €
Jane Forrest, Amerikából települt haza a szülei halála után még 17 évesen, az eltelt húsz év alatt Magyarország leghíresebb nyomozója lett. Flegma stílusa és durva kihallgatási módja miatt egyre több panaszt tesznek ellene ami miatt Hargitai Tibort leküldik...
0.14 €