Teljes gázzal - Julie Garwood

4.76 €

Cordelia ?Kane mindig is apuci kislánya volt – az apja egyedül nevelte, miután az anyja meghalt egy autóbalesetben, amikor Cordelia még csak kétéves volt. Így aztán, amikor az apa szívrohamot kap, Cordelia kétségbeesik, s ezt csak fokozza a zavar is, amelyet akkor érez, amikor az apja feltárja az igazat az anyjáról. Cordelia nem tudja elfojtani a kíváncsiságát, és érdeklődni kezd a nő iránt, aki a világra hozta. Amikor rájön, hogy kérdéseire a választ Sydney-ben találja, odautazik. Aiden Madison, a hotelmágnás, Cordelia legjobb barátnőjének, a Halállistában megismert Regannek a legidősebb bátyja. Fogalma sincs róla, hogy Cordelia évek óta szerelmes belé. Amikor csellel ráveszik, hogy a társaság gépén a lányt Ausztráliába vigye, nem is sejti, hogy ezzel veszélybe sodorja az életét. Nem sokkal korábban magára haragított egy nagy hatalmú kongresszusi képviselőt, mert nem volt hajlandó megvenni a földet, amelyet az túl drágán akart adni. Chambers képviselő azonban nem az az ember, aki elsiklik egy ilyen sértés felett, és megvannak az eszközei, hogy kiegyenlítse a számlát és megkapja, amit akar. Ausztráliában röpködnek a szikrák Cordelia és Aiden közt, de néhány gyilkossági kísérletnek kell történnie ahhoz, hogy a férfi rájöjjön, vagy véget vet ennek az őrületnek, vagy elveszíti a számára legértékesebb dolgot.

Podobné produkty

Egy kis ajtó csodálatos mesevilágra nyílik, de ártatlan gyerekek helyett erőszakos felnőttek kalandoznak benne. Egy gyászoló könyvtáros egy különleges teherautó volánja mögött köt ki, és olvasmányokat kezd szállítani az elhunytaknak. Egy agresszíven terjeszkedő...
11.83 €
Egy kis ajtó csodálatos mesevilágra nyílik, de ártatlan gyerekek helyett erőszakos felnőttek kalandoznak benne. Egy gyászoló könyvtáros egy különleges teherautó volánja mögött köt ki, és olvasmányokat kezd szállítani az elhunytaknak. Egy agresszíven terjeszkedő...
16.87 €
This is the story of a young midshipman in the Royal Navy and his audacious escape from Napoleonic France. Only 13 years old when he was captured by the French, Charles Hare spent six years as a prisoner of war before making his break for freedom disguised...
17.99 €
Klára vyrostla v Praze a neví, že její život začal na drsném západním pobřeží Irska. Netuší, že ji kdysi někdo odložil na práh dětského domova. Po smrti novorozeného syna a rozpadu manželství se její svět roztříští na kousky. Odjíždí zapomenout a najít své...
19.99 €
Klára vyrostla v Praze a neví, že její život začal na drsném západním pobřeží Irska. Netuší, že ji kdysi někdo odložil na práh dětského domova. Po smrti novorozeného syna a rozpadu manželství se její svět roztříští na kousky. Odjíždí zapomenout a najít své...
17.73 €
Allison Trentová nevypadá jako hackerka. Pokud není ve škole a nepřipravuje se k promoci, přivydělává si dokonce jako modelka. Ale za překrásnou tváří se skrývá geniální počítačový mozek. Její největší láskou je programování a schopnost pronikat do cizích systémů....
16.45 €
Jakmile se Michael Buchanan stane osobním strážcem Grace Isabel MacKennové, uvědomí si, že bude potřebovat všechny své mimořádné schopnosti mimo jiné i proto, že Grace je přesvědčená, že nikoho takového nepotřebuje. Grace Isabel MacKennové padne na ulici do...
18.1 €
Peyton Lockhart és testvérei megöröklik Bishop’s Cove-ot, a kicsiny, de pazar óceánparti üdülőhelyet, ez azonban feltételekkel jár. A lányok egy évig irányíthatják...
4.76 €
Nový thriller oblíbené americké autorky. Jakmile se Michael Buchanan stane osobním strážcem Grace Isabel MacKennové, uvědomí si, že bude potřebovat všechny své mimořádné schopnosti mimo jiné i proto, že Grace je přesvědčená, že nikoho takového nepotřebuje....
14.18 €