Az álomszeruen meseszép hangulat hirtelen féltékenységi dührohammá változik, rémálommá: a szicíliai király barátját, Polixenést és feleségét (Hermione) házasságtöréssel vádolva küldi a halálba, elobbi csupán Camillo huségének köszönhetoen menekülhet el. Apollo jóslata sem tudja meggyozni Leontest képzetei hamisságáról, csupán a szörnyu látvány ? szerettei holtteste ? ébreszti fel zavaros állapotából. Már késo, egyetlen utódját, a fattyúnak vélt csecsemot távoli partokon hagyta sorsára. A történetbe sok év múltán kapcsolódunk bele újra, Perdita ? a csecsemo, akit megtalált fiával együtt (Mufurc) nevelt egy pásztor ? felcseperedett, és mindenkit elámít vélt származását meghazudtoló szépsége, nemessége. Florizel királyfi beleszeret, és elhagyja érte apja, Polixenes királyi udvarát. A király, a hu Camillóval együtt, álruhában meglesi a pásztorok ünnepét, és haraggal veszi tudomásul fia vonzódását egy egyszeru pásztorlány iránt. Camillo, aki rájön Perdita kilétére, a fiatalokat Szicíliába küldi, ahol Leontes tárt karokkal fogadja elveszettnek hitt lányát, és Hermione szobra életre kel. A megbocsájtás, a feloldás pillanata lehetne ez, ha a történetet mindvégig mozgató figura nem gördítené a nézotér és a színpad közé az áttetszoség, a látomás, az álomszeruség tüllfüggönyét. És számunkra nem marad más, csupán a feloldatlanság feszültsége.