Tékozló Párizs - Nóra Sediánszky

10.64 €

Párizs. Sediánszky Nóra Velence után most a francia fővárost járja be a tőle megszokott személyességgel, hangulatokkal, ízekkel és fűszerekkel, a Szajnától a Montparnasse-ig, Versailles-től a Cité-szigetig. Miközben öt színes, fordulatos nap élményein és kalandjain keresztül átfogó, alapos képet kapunk a városról, múltjáról és jelenéről, kultúrájáról és történelméről, a szerző abban is segítségünkre lesz, hogy Párizs számtalan, a turista előtt rejtve maradó szegletével ismerkedhessünk meg, miközben olyan pillanatokat és apróságokat oszt meg velünk, melyek a szeretett metropolisz új arcát, eddig nem ismert vonásait mutatják meg. A széles sugárutakon, eldugott középkori utcákon, árnyas fasorokban bandukolva, vagy épp egy kávéházi asztalka mellett merengve újra és újra megbizonyosodhatunk: bármi is történjék ott és a nagyvilágban, bármi is árnyékolja be olykor a hétköznapokat, Párizs mindig Párizs marad - semmi nem törölheti el a szabadság, az életöröm, a stílus adta önazonosságot, a létezés kötetlenségének derűjét. A szabálytalan műfajú útirajzot ezúttal is sok kép, információ, első utazóknak vagy "nagy visszatérőknek" is egyaránt hasznos tanács egészíti ki.

Podobné produkty

Scott egyetlen dologra koncentrál: a túlélésre. Nincsenek céljai, nincs munkája, a családja épp csak megtűri a szülői házban. A fiú javarészt az utcán él, alkalmi kalandokból fedezi az egyéb szükségleteit, rég elvesztette a motivációját, hogy változtasson a...
4.2 €
Juhász ?Gyula (Szeged, 1883. április 4. – Szeged, 1937. április 6.) tanár, költő, hírlapíró. „A magyar vidék legtisztább szavú lírikusa” – ahogyan Simon...
1.07 €
Florentyna Rosnowskit már egészen kis kora óta egyetlen álom hajtja: ő szeretne lenni az Amerikai Egyesült Államok elnöke. A célja elérésében számíthat az apja, a gazdag szállodalánc-tulajdonos támogatására is, egészen addig, amíg bele nem szeret a férfi ősellenségének...
8.73 €
„Vajon mi okozza végül az emberiség pusztulását? Lehet a Földön nagyobb erő, mint az ember? - A természet apa, maga a Föld – harsogták kórusban az ikrek.Carl, aki az új könyvén dolgozott, ekkor vette észre, hogy mint annyiszor, most is hangosan gondolkodik....
10.28 €
A Nápolyi regények szerzőjétől. „A gyerekkor hazugságokat gyárt, melyek a befejezetlen múltig tartanak." Delia édesanyja temetésére érkezik Nápolyba, a fullasztó légkörű városba, ahonnan egész életében menekült. Miközben igyekszik rekonstruálni Amalia...
6.45 €
Egy nő temetésre érkezik Nápolyba, ahonnan egész életében menekülni próbált, s most mégis vállalkozik a lehetetlenre: rekonstruálja édesanyja több mint furcsa halálát, s ezen túl igyekszik rájönni arra is, milyen őrületes szenvedélyek és elfojtások tették őt...
9.86 €
A Nápolyi regények szerzőjétől Delia édesanyja temetésére érkezik Nápolyba, a fullasztó légkörű városba, ahonnan egész életében menekült. Miközben igyekszik rekonstruálni Amalia különös halálát, próbál rájönni arra is, milyen őrületes szenvedélyek és elfojtások...
11.26 €
Az ismert bibliai példázatban az apa kitörő örömmel fogadja hazatérő fiát, pedig az kikérte, majd eltékozolta örökrészét. A szerző Rembrandt zseniális festménye alapján, a festő és saját életének példáival alátámasztva tárja fel a történet mélyebb értelmét,...
8.75 €
A szerző Velence szerelmese, hét napon át hét sétát tesz a gyönyörű városban, melynek bemutatja életét, nevezetes épületeit úgy, ahogyan még soha nem láttuk. Térképek és fotók illusztrálják a könyvet. Velence, a hunok elől menekülő rómaiak által alapított lagúna-labirintus...
10.64 €