?Néhány napig prózai dolgok foglalták el Camillát és leányát. Meritorisznénak mindenekelott a pénztárral kellett beszámolni, a lemondására adandó választ és felmentését bevárni, a letett biztosítékát visszakérni. Mindez, ha gyorsan megy is, lassan megy. És így az, amit Helvila Amanda asszonynak mondott: ?holnap utazunk anyámmal együtt?, bizony csak frázis maradt. Elég nagy bosszúság volt ez Vigárdynénak, aki a Meritoriszék házmesterénél mindennap kérdezosködtetett a szobaleánya által, s megtudta, hogy még mindig itt vannak. ?Hazudott a kis kígyó!? Hát vannak szükségbeli hazugságok. Azután a bútorokkal is kellett valamit csinálni. Az is csak olyan szükségbeli hazugság volt, amivel Camilla Zeno urat megnyugtatta, hogy ezeket a bútorokat mind felvásárolta egy hitelezo, s neki csak haszonbérben engedte át. Igaz volt, hogy megvette egy hitelezo, de nem kölcsön, hanem tulajdonul adta át a bukott családnak. (Nem is nehéz kitalálni, hogy ki volt az a jámbor hitelezo.) A bírói pecséteket csak bölcs óvatosságból hagyták továbbra is a bútorokon, hogy mikor egyszer-egyszer jön egy sadduceus Meritorisznak egy viselt váltójával executióra, azt mondhassák neki: ? Köszönjük alássan, már biztosítva vannak. Azoknak nagy részét el kell adni. Fokérdés volt, hogy mi történjék a zongorával? Helvila tudakozódott a pancsovai hivatalbeli elodjénél, akit Temesvárra promoveáltak, az ottani állapotokról. Onnan várta a választ. Olyan óvatos volt ez a család, hogy minden levelét poste restante címeztette. Maguk mentek érte a postára: így nem lehetett semmi levelet útközben elfogdosni.?