Téged nem lehet elfelejteni - Mary Higgins Clark

12.46 €

A The New York Times No. 1 bestsellerében egy manhattani baleseti sebészt a kisfia szeme láttára ölnek meg egy játszótéren. Öt év elteltével a gyilkos még mindig szabadlábon van... Amikor Laurie Moran férjét brutálisan meggyilkolták, csak a hároméves Timmy látta az édesapja gyilkosának arcát. Az átható kék szempár még öt évvel később is kísérti álmában Timmyt. Laurie-t még nagyobb félelem nyomasztja - a gyilkos fenyegetése, amelyet odakiáltott a fiának, miközben elmenekült a helyszínről: "Mondd meg anyádnak, ő lesz a következő, utána pedig te jössz..." És az asszonynak most ismét gyilkossággal van dolga, ezúttal egy megtörtént, de megoldatlan bűnügyekkel foglalkozó tévésorozat producereként. A sorozat első részében egy nő húsz évvel korábbi, felderítetlenül maradt meggyilkolása a téma. Az élénk társasági életet élő asszonyt a friss diplomás lánya tiszteletére rendezett gála után megfojtva találták az ágyában. A nagy port kavaró gyilkosság országszerte szerepelt a hírekben, így Laurie biztos benne, hogy az ügy - a maga pazar környezetében és az akkori éjszaka vendégeinek közreműködésével - sikerre viszi majd a műsort. Ám amikor megkezdik a forgatást Betsy azóta elhidegült barátaival, világossá válik, hogy valamennyiüknek titkai vannak - kinek kisebbek, kinek nagyobbak. És közben rájövünk, hogy az átható kék szempár még mindig figyel...

Podobné produkty

Előfordulhat, hogy egy városkáról elfeledkezzen a világ? Az apró lengyelországi stetl, Kreskol évtizedek óta él boldog elfeledettségben, a civilizáció vívmányaitól érintetlenül, változatlanul. Lakói zavartalan békességben töltik napjaikat, mit sem tudva a holokauszt...
13.87 €
London, 1943: Német bombák záporoznak a városra. Elaine Parker hadifoglyok leveleit gépeli, és tudja, hogy ez a munka sokkal fontosabb saját biztonságánál. Otthon Elaine élete nem ilyen egyszerű: ő az egyetlen kenyérkereső küszködő családjában, ezért nincs...
14.08 €
London, 1943: Német bombák záporoznak a városra. Elaine Parker hadifoglyok leveleit gépeli, és tudja, hogy ez a munka sokkal fontosabb saját biztonságánál. Otthon Elaine élete nem ilyen egyszerű: ő az egyetlen kenyérkereső küszködő családjában, ezért nincs...
11.26 €
Blanca ?Perea egyetemi tanár, negyvenes évei közepén, akit a férje néhány hónapja elhagyott szeretője kedvéért. Blanca, hogy minél messzebb kerüljön otthonról, és...
5.61 €
IRATKOZZ FEL A KIVÁLASZTOTT CÍMRE, KATTINTS A "HAMAROSAN" FELIRAT MELLETTI KIS SZÍVECSKÉRE, HOGY AZONNAL ÉRTESÜLJ A MEGJELENÉSRŐL! A Pontik titka egyre szövevényesebb és durvább részleteket mutat meg főhőseinknek, akiknek le kell küzdeniük a sokkot egyik lépésről...
7.32 €
A nagy sikerű Mielőtt a kávé kihűl című sorozat ötödik részében a titokzatos japán kávézó négy új vendéget fogad, akik mind visszautaznának az időben:– Az apa, aki nem adhatta áldását a lánya házasságához– A nő, aki nem tudta átadni a Valentin-napi csokoládét...
9.27 €
FÜLBEMÁSZÓ GYEREKIRODALOM A CERKABELLÁTÓL Szerzők: Berg Judit, Boldizsár Ildikó, Böszörményi Gyula, Finy Petra, Jász Attila, Kamarás István, Kántor Péter, Kiss Ottó, Kollár Árpád, Kukorelly Endre, Lackfi János, Máté Angi, May Szilvia, Mészöly Ágnes, Németh...
11.24 €
A,,Fedezzük fel együtt!" című képes ismeretterjesztő könyvsorozat legújabb kötete egy időutazásra hívja a gyerekeket és felnőtteket egyaránt. A régmúlt időkben számtalan mesterség terjedt el hazánkban. A magyar mesterek kézzel készített munkái messze földön...
6.45 €
Henryk M. Malak könyve regényes formában követi végig Árpád-házi Szent Kinga életét, bemutatva személyiségének jellemző vonásait, lelki életének alakulását. IV. Béla a közelgő tatár támadásokkal szemben keresett szövetségeseket, ezért egyik lányát, a tizenöt...
9.35 €