Tébolyodott - Levente Lakatos

15.9 €

A Nem szabadott volna... sorozat 2. kötete Vajon a szerelem kibír ennyi tébolyult fordulatot? Mia azt hiszi, hogy egy életre elegendő traumát szerzett, amikor gyerekkorában végignézte édesapja meggyilkolását. Ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna. Keményen dolgozott azon, hogy kikerüljön a reflektorfényből, ám egy váratlan tragédia hatására – ha védeni akarja magát és a barátait – muszáj volna a nyilvánosság elé állnia. Aztán az események sodrásában lelepleződő hazugságok hatására azon kapja magát, hogy már abban sem lehet biztos, ki is ő valójában. Mindezek mellett saját vágyai is próbatételek elé állítják, nem csoda, ha néha úgy viselkedik, mint egy tébolyodott. Sámuelt mindenki az élet császárának hiszi, de hiába állnak sorban az utána epekedő nők, nem tud másra gondolni, mint Miára. A pimasz vadász egy csapásra megszelídül, és miközben húgának, valamint a családi vállalkozásnak igyekszik segíteni kikeveredni a slamasztikából, még a féltékenység mardosó érzésével is meg kell küzdenie. És ebben a csatában nem feltétlenül ő áll nyerésre. Ráadásul amikor elhatározta, hogy kideríti, milyen titkokkal terhelt a családja múltja, egészen biztosan nem volt felkészülve a súlyos válaszokra... A regény felnőtt olvasóknak íródott

Podobné produkty

Szoborledöntések, a történelem átírása, cenzúra és futótűzszerűen terjedő virtuális lincselések: hétköznapjaink egyre inkább tébolyba süllyednek. Új könyvében Douglas Murray, a meghatározó Európa furcsa halála szerzője a tömeghisztéria okait kutatja; hogyan...
12.9 €
Szoborledöntések, ?a történelem átírása, cenzúra és futótűzszerűen terjedő virtuális lincselések: hétköznapjaink egyre inkább tébolyba süllyednek....
8.45 €
Kevés veszélyesebb dolog van, mint egy régi-régi tárgy, amelynek nem ismerjük a rendeltetését, amely hívogatón csillog, de fogalmunk sincs, ki és mi célból készítette. A történész Marco kezébe véletlenül kerül egy ilyen, ezüstből készült apró eszköz, és nem...
5.89 €
„Lebilincselő és újszerű lélektani thriller.” – Bookwormex „Beszippantott a könyv, le sem tudtam tenni.” – Once Upon A Time Book Reviews Egy történet, amelyben nincs bárány. Csak farkasok vannak.Üdv a családunkban – fogad az elegáns Nina Winchester új házvezetőnői...
15.49 €
Aki rám néz erős, határozott férfinak lát. Aki beszél velem, azt gondolja, könyörtelen vagyok. Pedig nekem is vannak gyenge pontjaim. És az a lány a kupiból közéjük tartozik... Botond kilenc éve döntött úgy, hogy szülőhazájából menekülve egy másik ország fővárosában,...
15.49 €
Egy történet, amelyben nincs bárány. Csak farkasok vannak. Üdv a családunkban! – fogad az elegáns Nina Winchester új házvezetőnői állásomban. Ez a munka az egyetlen esélyem, hogy új életet kezdjek. Itt az lehetek, akinek csak látszani akarok. Csakhamar rá kell...
18.9 €
BARBIBÉBINEK MEG KELL HALNIA - gondolják azok, akiknek a tizenhét éves botrányhősnő az elmúlt időszakban tönkretette az életét. Egyikük a tettek mezejére lép. Vajon ki az, aki egy nyári éjszakán emberölési szándékkal elgázolta a lányt? A fiatalok körében a...
15.49 €
Elhittük, hogy a végére jól alakulhat... Mia jól tudja, hogy a múltja által elvadított személyiségével mindent elpusztító - de legalábbis felforgató - hurrikánként söpör végig mások életén. Még azokén is, akiket megszeret. Érzi, ideje lenne a lecsillapodásnak,...
12.67 €
Gyűlölniük kellene egymást. Máskülönben garantált a katasztrófa. A zárkózott, tragikus sorsú Mia gyerekkorában jelen volt gazdag édesapja meggyilkolásánál. Sőt, azt pletykálják, hogy ő az elkövető. Az esetet követő nagy médiafelhajtástól távol tartva édesanyja...
12.67 €