Te magad vagy a hegy - Brianna Wiest

10.98 €

„Az életben semmi sem tart vissza jobban saját magunknál. Ha örökösen szakadék választja el azt, ahol vagyunk, attól, ahol lenni szeretnénk - és hiába próbáljuk áthidalni, megakadályoz benne saját ellenállásunk, fájdalmunk, a kellemetlenség érzete -, ez szinte mindig az önszabotázs hatása. A felszínen úgy tűnhet, hogy az önszabotázs mazochizmus. Mintha az öngyűlölet, az önbizalomhiány, a hiányzó akaraterő jele volna. Valójában azonban egyszerűen egy öntudatlan szükségletet fejez ki, amelyet az önszabotáló viselkedés elégít ki. Ahhoz, hogy leküzdhessük, lélektani mélyfúrást kell végeznünk. Meg kell találnunk a traumatizáló eseményt, ki kell engednünk a feldolgozatlan érzelmeket, egészségesebb utat kell találnunk szükségleteink kielégítésére, újra kell teremtenünk az énképünket, fejlesztenünk kell néhány képességet, például érzelmi intelligenciánkat és ellenállóképességünket. Nem kis feladat ez, valamikor azonban mindannyiunknak el kell végeznünk ezt a munkát.” Amikor elakadunk az életünkben, sokszor nem tudjuk, hogyan lehetnénk jobban, és hiába próbálunk meg mindent, a változásra tett erőfeszítéseink egymás után kudarcot vallanak. Közben nem is sejtjük, hogy általában mi magunk állunk a saját boldogságunk útjába. Miért tesszük ezt, mikor tesszük ezt, és a legfőbb kérdés: hogyan hagyjuk abba - egy életre? Ez a könyv ebben nyújt segítséget, miközben megmutatja a kiutat az önszabotáló viselkedés ördögi köréből. Ha tanulunk a legkárosabb szokásainkból, ha az elménk és a testünk alaposabb megismerésével fejlesztjük az érzelmi intelligenciánkat, ha feldolgozzuk a múltbeli traumáinkat, akkor megváltoztathatjuk az életünket, és kiaknázhatjuk a bennünk rejlő lehetőségeket. Évszázadokon keresztül a hegy metaforája jelképezte az előttünk tornyosuló, leküzdhetetlennek tűnő nehézségeket. A saját belső hegyünk megmászásához el kell fogadnunk az érzéseinket és lelkileg erősebbé kell válnunk, hogy végül felismerjük, a hegy meghódítása valójában nem más, mint önmagunk jobbá tétele.

Podobné produkty

Amikor elakadunk az életünkben, sokszor nem tudjuk, hogyan lehetnénk jobban, és hiába próbálunk meg mindent, a változásra tett erőfeszítéseink egymás után kudarcot vallanak. Közben nem is sejtjük, hogy általában mi magunk állunk a saját boldogságunk útjába....
16.9 €
Od autorky bestsellerov – Tým vrchom ste vy a 101 esejí, ktoré zmenia vaše myslenie. Rok zmeny je kniha 365 denných meditácií, ktoré vám pomôžu nájsť odvahu stať sa osobou, ktorou ste vždy chceli byť. Ak prežívate prechodné obdobie a stále ste na ceste medzi...
11.36 €
Rok zmeny je kniha 365 denných meditácií, ktoré vám pomôžu nájsť odvahu stať sa osobou, ktorou ste vždy chceli byť. Ak prežívate prechodné obdobie a stále ste na ceste medzi tým, kým ste, a tým, kým chcete byť, pamätajte, že osoba, ktorou sa stávate, je už...
10.5 €
Z pera mezinárodně úspěšné autorky knih 101 esejů, které změní vaše myšlení, Tou horou jste vy. Rok změny je sbírkou 365 každodenních zamyšlení nad hledáním odvahy k tomu, abyste se stali člověkem, ktery´m jste vždycky chtěli by´t. Nacházíte-li se v období...
10.5 €
TOHLE JE KNIHA O TOM, JAK ŠKODÍME SAMI SOBĚ. Proč to děláme? Kdy to děláme? A jak s tím můžeme jednou provždy přestat? Za sebepoškozujícím chováním stoji potřeby, které si navzájem odporuji. Jeho vinou vzdorujeme jakýmkoli pokusům o změnu, a to mnohdy do té...
12.09 €
TOHLE JE KNIHA O TOM, JAK ŠKODÍME SAMI SOBĚ. Proč to děláme? Kdy to děláme? A jak s tím můžeme jednou provždy přestat? Za sebepoškozujícím chováním stoji potřeby, které si navzájem odporuji. Jeho vinou vzdorujeme jakýmkoli pokusům o změnu, a to mnohdy do té...
26.45 €
Táto kniha sa venuje sabotáži vlastného ja. Prečo sa jej dopúšťame? Kedy sa jej dopúšťame? A ako s ňou nadobro skoncovať? Navzájom si odporujúce potreby v nás vyvolávajú sebasabotujúce správanie. Jeho vinou sa bránime zmene, až kým niet iného východiska. Ak...
10.5 €
Nem tudod, miért fájnak még mindig a múlt sebei, miért térnek vissza a rossz emlékek éjszakánként, miért érzed magad néha üresnek?Brianna Wiest, a New York Times bestsellerszerzője megmutatja, hogyan kerülhetsz ki ebből az állapotból, és végigkísér azon a rögös,...
10.98 €
TÁTO KNIHA SA VENUJE SABOTÁŽI VLASTNÉHO JA. Prečo sa jej dopúšťame? Kedy sa jej dopúšťame? A ako s ňou nadobro skoncovať? Navzájom si odporujúce potreby v nás vyvolávajú sebasabotujúce správanie. Jeho vinou sa bránime zmene, až kým niet iného východiska. Ak...
13.66 €