Tartalék - Harry herceg

14.93 €

„Az Örökös és a Tartalék – nem értékítélet, mégsem lehet félreérteni. Én voltam az árnyék, a támasz, a B terv… Akkor hívtak, ha helyettesítésre vagy figyelemelterelésre volt szükség. Ezt életem kezdetén tudatták velem, majd rendszeresen meg is erősítették.”  Édesanyja elvesztése előtt Harry herceget úgy ismerték, mint a komoly Örökös (bátyja, Vilmos herceg) gondtalan, jókedvű Tartalékát. A gyász azonban mindent megváltoztatott. Nehézségei akadtak az iskolában, dühös volt és magányos. Mivel a sajtót tartotta felelősnek anyja haláláért, nehezen fogadta el, hogy neki is a reflektorfényben kell élnie az életét.  21 éves korában csatlakozott a brit hadsereghez, ahol a fegyelem rendszert vitt az életébe. Két bevetés után hősként kezelték otthon, mégis elveszettebbnek érezte magát, mint valaha. Poszttraumás stressztől szenvedett, pánikrohamokkal küzdött. És ami a legfontosabb: nem találta az igaz szerelmet.  Aztán találkozott Meghannal. A világot magával ragadta a pár filmbeillő szerelme, és örömmel követték a meseszerű esküvőt. A sajtó azonban a kezdetektől fogva bántó, rasszista megjegyzésekkel, illetve különféle hazugságok terjesztésével támadta Harryt és Meghant. Látva felesége szenvedését, biztonságuk és mentális egészségük romlását, Harry nem látott más kiutat, mint hogy elhagyja szülőföldjét, még mielőtt a történelem megismételné önmagát. Az évszázadok során nem sokan merték otthagyni a királyi családot… az utolsó, aki ezt megpróbálta, épp Harry édesanyja volt.  A könyv keresetlen és tántoríthatatlan őszinteséggel mutatja be az önvizsgálat és a küzdelmes megértés fájdalmas folyamatát, a gyászt is legyőző szeretet örök hatalmát.  A szerző a Tartalék bevételeiből brit segélyszervezeteket kíván támogatni. Sussex hercege 1,5 millió dollárt adományozott a Sentebale nevű szervezetnek, melyet együtt alapított Seeiso herceggel, édesanyáik örökségének megfelelően, és amely HIV-fertőzött gyermekeket és fiatalokat támogat Lesothóban és Botswanában. Harry herceg a WellChild nevű non-profit szervezetet is támogatja, 300 ezer brit fonttal, melynek tizenöt éve királyi patrónusa. A WellChild komoly orvosi kezelést igénylő gyerekeknek és fiataloknak nyújt támogatást, hogy ne kórházban, hanem otthon gyógyulhassanak, amennyiben lehetséges.  A TARTALÉK angol nyelven Észak-Amerikában a Random House U.S. és a Random House Canada kiadásában jelenik meg, az Egyesült Királyságban, Írországban, Ausztráliában, Új-Zélandon, Indiában és Dél-Afrikában a Transworld, a Penguin Random House UK és a Random House Canada kiadói csoport tagja adja ki. A könyv fordításban a következő nyelveken jelenik meg: SPANYOL (Plaza & Janés/Penguin Random House Grupo Editorial), NÉMET (Penguin Verlag/Penguin Random House Verlagsgruppe GmbH), BRAZIL PORTUGÁL (Objetiva/Grupo Companhia das Letras), PORTUGÁLIAI PORTUGÁL (Objectiva/Penguin Random House Grupo Editorial), EGYSZERŰSÍTETT KÍNAI (Penguin Random House China), DÁN (Politikens Forlag), HOLLAND (Hollands Diep, an imprint of Overamstel), FINN (Otava Publishing Company Ltd.), FRANCIA (Éditions Fayard), GÖRÖG (Pedio Books), MAGYAR (Corvina Kiadó), OLASZ (Mondadori), LENGYEL (Wydawnictwo Marginesy), ROMÁN (Nemira Publishing House), és SVÉD (Albert Bonniers Förlag). 

Podobné produkty

„Az Örökös és a Tartalék – nem értékítélet, mégsem lehet félreérteni. Én voltam az árnyék, a támasz, a B terv… Akkor hívtak, ha helyettesítésre vagy figyelemelterelésre volt szükség. Ezt életem kezdetén tudatták velem, majd rendszeresen meg is erősítették.”...
21.1 €
Autorka vás s touto knížkou přenese do světa, v němž jednoduché slané i sladké koláče především z listového a křehkého těsta zvládne upéct bez problémů úplně každý. Knížka vás jednoduchým, přesto poutavým způsobem naučí, jak upéct klasické ovocné koláče, galetky,...
13.9 €
Formy DELÍCIA sú vynikajúce na pečenie sladkých i slaných pokrmov. Sú vybavené vysoko odolným antiadhéznym povrchom, ktorý zabraňuje pripaľovaniu a odnímateľným dnom pre ľahké vyklopenie upečených pokrmov. 3 roky záruka.
17.79 €
A kötetben közölt írások és képek egy nagyrészt elfelejtett polgári réteg életformáját és gondolatait mutatják be abban a történelmi pillanatban, amikor világuk visszavonhatatlanul múlttá lett. A harctéri emlékezés és a levelek írói azt a sokoldalú érdeklődést,...
14.25 €
Naprakész információk, bárhová utazunk! Kalandok és élmények 24 órába sűrítve. Ötletek és javaslatok, hogy kevés pénzből hogyan érezzük jól magunkat és hová menjünk vásárolni. Minden fejezet végén takarékos ajánlat. Új fejezetek: zene, klubok, művészet és építészet,...
7.11 €
Mi az, ami értelmet ad az életünknek? Kultúránk azt sugallja, hogy keressük a gazdagságot, a hatalmat, a presztízst, de hová forduljunk, ha ezek az utak nem töltenek el megelégedéssel? A világhírű pszichoanalitikus szerint az a feladatunk, hogy hozzáférjünk...
9.29 €
Mi az, ami értelmet ad az életünknek? Kultúránk azt sugallja, hogy keressük a gazdagságot, a hatalmat, a presztízst, de hová forduljunk, ha ezek az utak nem töltenek el megelégedéssel? A világhírű pszichoanalitikus szerint az a feladatunk, hogy hozzáférjünk...
14.08 €
Naprakész információk, bárhová utazunk! Kalandok és élmények 24 órába sűrítve. Ötletek és javaslatok, hogy kevés pénzből hogyan érezzük jól magunkat és hová menjünk vásárolni. Minden fejezet végén takarékos ajánlat. Új fejezetek: zene, klubok, művészet és építészet,...
8.89 €
Krakkó arculatára évszázadok nyomják rá a bélyegüket. A merev, múzeumi légkörnek ugyanakkor nyoma nincs: a Visztula-parti nagyváros duzzad az energiától, és valósággal délszaki elevenség lüktet benne. Ez a hely - amelyet a szerencsés körülmények évszázadokon...
9.83 €