Társ a bajban - Az első kutya története - W. Bruce Cameron

14.51 €

Hogyan lett a barátunk? A Társ a bajban a történelem legdrámaibb időszakába kalauzol bennünket, egy, a túlélésért küzdő törzs, valamint egy különös, ember és farkas közötti kapcsolat történetét meséli el – egy olyan barátságét, ami kitörölhetetlen hatással volt az emberiségre. Harmincezer évvel ezelőtt eljegesedés vette kezdetét a bolygón. A hideg elől az erdős területekről a füves pusztákra menekülő fajok között ott volt a modern ember is: ragadozó és zsákmány egyszerre. Miközben nagyon is emberi kihívásokkal néztek szembe – mint az anyai szeretet és az apák árulása, törzsi háború és egyre növekvő éhínség, politikai cselszövés és tiltott szerelem, öröm, remény és súlyos veszteség –, őseink embertelen körülmények között versengtek a szűkös élelemért. Az emberiség a kihalás szélére sodródott, ám volt egy különleges előnyük a többi fajjal szemben, valami egészen új dolog – a háziasított farkas. Egyedül e rendkívüli körülmények tették lehetővé, hogy ebből az ádáz fenevadból az emberrel együtt vadászó társ, testőr, katona és barát legyen. A világszerte rajongásig szeretett szerző, W. Bruce Cameron, az Egy kutya négy élete írója a történelem előtti időkbe kalauzolja az olvasót: A társ a bajban egy magával ragadó fejlődésregény, amelyben a túlélésért folytatott harc közepette kibontakozik az első kutya izgalmas, elképzelt története.

Podobné produkty

LILY A LEGKISEBB KÖLYÖK AZ ALOMBAN, ÉS Ő AZ EGYETLEN LÁNY. A fivérei nagyobbak és erősebbek, és gyakran lökdösik. Amikor találkozik egy Maggie Rose nevű kislánnyal az állatmenhelyen, Lily rájön, hogy nem olyan rossz a helyzete. Lily apró mérete azt jelenti,...
9.86 €
LACEY IGAZÁN KÜLÖNLEGES KUTYA, NAGYON FONTOS KÜLDETÉSSEL. Egy baleset után Lacey-nek hozzá kell szoknia, hogy egy fura kerekes kocsi követi mindenhová. Néha túl gyorsan, rossz irányba kell mennie miatta! Ám ez nem tartja vissza Lacey-t attól, hogy jól szórakozzon...
11.26 €
PIPER EGY KISCICA NAGY CÉLOKKAL ÉS MÉG NAGYOBB MELLÉNNYEL. Imádja a gazdiját, Riley-t, aki elhalmozza a figyelmével, és úgy kezeli, mint egy királynőt - pont ahogy az neki jár. De Riley más, alacsonyabb rendű teremtményekkel él együtt, a büdi öccsével, Jacksonnal...
9.29 €
COOPERNEK NAGYON FONTOS KÜLDETÉSE VAN! Amikor Coopert – egy malamut–dán dog keverék kölyökkutyát – elviszik az örökbe fogadó vásárba, megtalálja a tökéletes és végleges otthonát egy Burke nevű fiú mellett. Cooper hamarosan felfedezi nagyon fontos küldetését:...
9.86 €
TUDTAM, HOGY EZ A LÁNY AZ ÉN EMBEREM. Ő AZ, AKIRE VÁRTAM. De ez a lány, aki a nekem való ember volt, valahogy nem hallott engem. Nem volt elég hangos az ugatásom, hogy elérjen hozzá. Nem voltam elég nagy, hogy átugorjam a kerítést, és odafussak hozzá. Egyszerűen...
9.29 €
MINDEN KUTYÁNAK VAN EGY FELADATA. MINDEN KUTYÁNAK VAN EGY KÜLDETÉSE. Toby egy beagle, akinek mintha nem volna küldetése. Míg az összes alomtársát azonnal örökbe fogadják, Tobyt senki sem választja, mivel nem olyan élénk, mint a többiek. Ám épp azért, mert ilyen...
9.29 €
Hangos és érthető volt a hangja. Amint elfordítottam a fejem, hogy Teresára nézzek, a gyík felrohant egy vékony fatörzsön, ahol nem értem el. Sürgetően nézett rám. Én visszanéztem rá. Valamit akar? Valamilyen illat áradt felém az asztal felől. Igen! Egy jutalomfalat...
9.29 €
A karácsonyhoz kapcsolódó jelképek összekötik a földrészeket, a régi korok és a ma embereit, az ünnepet és az ünneplőket. A karácsonyi dobozban szinte a világon mindenhol található angyalhaj, gyertya, csillag, de van, ahol diótörőt vagy cukorbotot is rejt a...
15.46 €
Őszinte regény házasságról, barátságról, vágyról és szerelemről.Férjek, szeretők és barátok jönnek-mennek, de az igaz szerelem örökre megmarad.Gabriela szereti a férjét, ám érthetetlen módon mégis egy másik férfira vágyik, akinek karjában szenvedélyre talál....
10.7 €