Tankcsaták a nyugati fronton - David Render

19.35 €

1944-ben Normandiában két hétre becsülték egy frissen tisztté avatott harckocsiszakasz-parancsnok várható élettartamát. David Render a sandhursti katonai akadémiáról frissen kikerült, tizenkilenc esztendős hadnagyként került Franciaországba. A tiszti veszteségek pótlására egy olyan veterán páncélosalakulathoz osztották be, amely korábban évekig harcolt az észak-afrikai sivatagban. Amikor öt nappal a normandiai partraszállás után csatlakozott a Sherwoodi Erdőkerülők Önkéntes Lovasezredhez, harcedzett beosztottjai nem számítottak arra, hogy sokáig fog a körükben időzni. A következő hetekben heves harcokat vívtak Normandiában, amelyekben a harckocsi-parancsnokok több mint 90 százaléka veszteséglistára került. Davidről azonban kiderült, hogy rendelkezik valami különös képességgel, amelynek köszönhetően számos veszélyes összecsapást túlélt, és ha hajszál híján is, de megúszta a halált. Ezt látva századparancsnoka "az elmaradhatatlan Mr. Render" becenevet adta neki, és miközben a zöldfülű hadnagy a harcokban bebizonyította rátermettségét, elnyerte katonái bizalmát és tiszteletét is. A háború utolsó évét David Render mindvégig a harcok sűrűjében töltötte. Sherman harckocsikból álló szakaszával részt vett a nyugati front szinte összes jelentős hadműveletében a normandiai gyilkos páncéloscsatáktól kezdve a Market Garden hadműveleten és a Siegfried-vonal ellen intézett, keserves téli támadáson át egészen a rajnai átkelésig és a Harmadik Birodalom belsejébe indított végső invázióig. A szerző a fegyveres harc kellős közepébe kalauzolja olvasóit, ám az egykori fiatal tiszt visszaemlékezése nem csupán hadtörténeti szempontból érdekes: izgalommal és fanyar angol humorral teli elbeszélése egyaránt szól a folyamatos küzdelemmel járó túlzott megterhelés testi és lelki hatásairól, a harcmező borzalmairól, a háborúban kialakuló bonyolult emberi kapcsolatokról, valamint a véres és felőrlő hadviselés etikai vonatkozásairól.

Podobné produkty

A modern konzervatív gondolkodás története Edmund Burke Töprengések a francia forradalomról (1790) című művével vette kezdetét, de a francia forradalom óta eltelt bő két évszázad...
6.04 €
Na žádném jiném bojišti druhé světové války nedošlo k tak rozsáhlým střetům tanků jako na východní frontě. Desítky tisíc obrněnců a statisíce tankistů třetí říše, Sovětského svazu i dalších států se zde střetly v nelítostných bitvách, které rozhodovaly o osudu...
17.73 €
Na žádném jiném bojišti druhé světové války nedošlo k tak rozsáhlým střetům tanků jako na východní frontě. Desítky tisíc obrněnců a statisíce tankistů třetí říše, Sovětského svazu i dalších států se zde střetly v nelítostných bitvách, které rozhodovaly o osudu...
28.49 €
Magyarországtól délre van hat kisebb-nagyobb európai ország, amelyet számtalan különbség, valamint sok meglepő hasonlóság jellemez, ráadásul még egyikük sem tagja az Európai Uniónak. E hat ország – Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Albánia, Észak-Macedónia, Koszovó...
9.76 €
"A vadon nyers szépsége és a csillagos égbolt arra emlékeztet minket, hogy élvezzük ki az időt, amely ezen a csodás világon megadatott nekünk." A Bakancslista: Békesség - Nyugalom 1000 csodálatos helyszínt gyűjt össze a világ minden pontjáról azoknak az utazóknak,...
28.03 €
A nyugalmi állapot elérésre talán elérhetetlennek tűnik, de gyakorlással ez is lehetséges, és ez felbecsülhetetlen hatással lehet az életedre. A könyv segítségével megtanulhatod és tökéletesítheted a módszereket, amikkel teljesen ellazíthatod az elméd és a...
9.96 €
A sorozat olyan könyveket ajánl az olvasóknak, amelyek már kiállták az idő próbáját: a közelmúlt klasszikusait, a magyar és a világirodalom már bizonyított olvasmányait, amelyek a mindenkori jelenhez szólnak. Ezek a könyvek minden polcon megállják a helyüket....
11.83 €
Anya és fia él együtt egy pesti lakásban. Az anya egykor ünnepelt, imádói által bálványozott, irigyei által megvetett és gyűlölt színésznő volt. Szenvedélyes, érzéki nő, aki mindig is úgy gondolta: szükség esetén szinte bármit megbocsát magának az em ber.
10.35 €
A Helen Exley ajándékkönyvekben a legszorosabb emberi kapcsolatokról, a szerelemről, a családi és baráti kötelékekről találunk kifejező, örökzöld bölcsességeket. Mindegyik kötet gondolatgazdagsága az ajándék és ajándékozás céljával párosul: jó adni és kapni....
6.07 €