Tangó - Jorge Luis Borges

5.61 €

„Nem haszontalan dolog, ha tanulmányozzuk a tangót, mert általa az argentin lélek különféle viszontagságait tanulmányozzuk" - írja Borges. És valóban, e kötet lapjain feltárul előttünk egy letűnt város, a 19. század végi Buenos Aires, és kiderül, hogy egy szinte alvilági eredetű, lenézett, megvetett táncból miképpen válhatott nemzetközi divat, és hogyan lett egy egész ország védjegye. A La Nación 1965. szeptember 30-i száma adott hírt róla, hogy „a tangó témájáról Jorge L. Borges ad elő (...) az előadás-sorozatot októberben, hétfőnként 19 órától a General Hornos utca 82. 1-es számú lakásában tartják". Az előadások hanganyagát tartalmazó magnókazetták 2002-ben bukkantak fel. Egy volt baszk képviselő juttatta el az író Bernardo Atxagához, és elmondta, hogy egy galíciai férfi tulajdonában voltak, aki még gyerekként ment Argentínába, később pedig zenei producerként dolgozott Németországban. Atxaga meghallgatta az anyagot, digitalizálta, majd hitelességéről is meggyőződött. Ahogy a Tangó spanyol kiadója, César Antonio Molina nyilatkozta: „ez az egész körutazás szimbolikusan jellemzi a mi spanyol-amerikai közösségünket: egy galíciai ember felveszi egy argentin előadásait, majd átadja egy baszknak a felvételt, a baszk pedig továbbadja egy másik galíciainak, hogy így végre napvilágot lásson ez a dokumentum egy argentin szerzőtől, minden idők irodalmának egyik nagy mesterétől".

Podobné produkty

Jorge Luis Borges's Labyrinths is a collection of short stories and essays showcasing one of Latin America's most influential and imaginative writers. This Penguin Modern Classics edition is edited by Donald A. Yates and James E. Irby, with an introduction...
12.95 €
„Hat- vagy hétéves lehettem, amikor írni kezdtem. Klasszikus spanyol szerzőket igyekeztem utánozni, például Miguel de Cervantest. Összeállítottam elég hitvány angolsággal egy görög mitológiai kézikönyvfélét, nyilvánvalóan Lempriére-től puskáztam. Talán ez volt...
9.27 €
„Az esszé nem tűri, hogy feladatát előírják. …törekvései azt a gyermeki kedélyt tükrözik, amely habozás nélkül tűzbe tud jönni olyan dolgoktól, melyeket mások megalkottak” – írta Adorno az esszé műfajáról. Ez a szabadság, kritikus kíváncsiság, a világra való...
10.98 €
'Summer was drawing to a close, and I realized that the book was monstrous.' Fantastical tales of mazes, puzzles, lost labyrinths and bookish mysteries, from the unique imagination of a literary magician. Penguin Modern: fifty new books celebrating the pioneering...
2.5 €
Poviedková kniha Alef slávneho argentínskeho spisovateľa J. L. Borgesa, otca postmodernej fantastickej poviedky, je spolu so zbierkou Fikcie (Artforum 2018) jeho najznámejším titulom. Verne autorovmu originálnemu štýlu prináša témy dvojakosti, zrkadlenia reality,...
14 €
Borges celosvětově proslul nejen jako povídkář, ale též jako vynikající esejista. Jeho rozsáhlé esejistické dílo nejen významně dotváří jeho tvorbu povídkářskou, ale esej lze chápat jako základní žánr Borgesovy tvorby. Oba žánry se blíží i svými téma ty, která...
21.89 €
Borges se cítil především čtenářem. Za největší událost svého života považoval setkání s otcovou knihovnou, k řadě autorů a děl se stále znovu vracel. Pátý svazek jeho spisů obsahuje texty vztahující se pouze k literatuře: dva soubory komentářů (předmluv) k...
18.04 €
Seriózní publikace určená rodičům malého dítěte, napsaná ovšem s nemalou dávkou svérázného humoru. Design i ilustrace v knize napohled evokují technickou příručku nadšeného kutila, rady v knize však napsal dětský lékař, a týkají se kompletní péče o kojence...
11.99 €
Seriózna publikácia určená rodičom malého dieťaťa, napísaná však so značnou dávkou svojrázneho humoru. Design a ilustrácie napohľad evokujú technickú príručku nadšeného domáceho majstra, autorom rád je ale detský lekár, a týkajú sa kompletnej starostlivosti...
7.88 €