Találd meg Margaret Fullert! - Alison Pataki,Nóra Kallai

15.49 €

„Vannak, akik azt vetik a szememre, hogy férjezetlen nőként nincs jogom a házasságról vagy bármi egyébről nyilatkozni, ami a nők társadalomban szerzett tapasztalatait illeti. Mások természetellenesnek nevezik az állításaimat. Egy különösen sértett kritikus arra mutat rá, hogy sok nőt zártak már a bolondokházába ennél kevésbé merész állításokért is. A felháborodás ezen apró megnyilvánulásai azonban nem ejtenek rajtam nagy sebet, sőt a botrány hatására csak még több példányt vesznek a könyvemből.” 1836 nyarán járunk. Margaret Fuller ekkor találkozik először Ralph Waldo Emersonnal, az egyik legjelentősebb amerikai íróval. Ekkorra már ő maga is hírességnek számít, hiszen publikált író – nőként, ami az akkori Amerikában még kuriózumnak számít. Margaret sok mindenben volt első. Az első nő, aki engedélyt kapott, hogy a Harvard Egyetem könyvtárában kutathasson. Az első nő, aki külföldi tudósítóként dolgozott. Az első nő, akit a kor legnagyobb amerikai írói magukkal egyenrangúnak tekintettek. És, ami talán a legfontosabb, az első, aki írásaiban minden tekintetben egyenlő jogokat követelt a nőknek. Margaret Fuller történetében ráadásul komoly szerepet játszanak a kor zseniális alkotói: Nathaniel Hawthorne-t részben ő ihleti A skarlát betű hősnőjének megformálására; Emerson és Thoreau a legjobb barátai; Poe sokáig hadakozik vele, de végül még ő is elismeri a tehetségét. Európában találkozik Wordsworthszel, Chopinnel, George Sanddal, Mazzinnival… Olaszországban találja meg új hazáját, egy római arisztokrata felesége lesz, házasságon kívül szül neki gyereket… Tele van alkotói tervekkel, az olasz nemzeti mozgalom történetét akarja megírni, amikor élete tragikus véget ér. Allison Pataki mély átéléssel meséli el ennek a különleges tehetségű nőnek a történetét, aki megérdemli, hogy emlékezzenek rá az amerikaiak – és hogy mi is megtudjuk, ki volt Margaret Fuller. Allison Pataki magyar származású író és újságíró. A Yale Egyetemen végzett, több évig televízióknak és online hírportáloknak dolgozott. Különleges nőkről szóló történelmi regényeivel egyre több olvasót hódít meg. Társalapítója a ReConnect Hungary nonprofit szervezetnek, amelynek célja, hogy megismertesse a magyar felmenőkkel bíró amerikai és kanadai fiatalokkal a magyar nyelvet és kultúrát.

Podobné produkty

Traci Douglass: Más lesz ez az ünnepKi se látszik a munkából Ayanna, a seattle-i kórház új PR-főnöke: meg kell szerveznie a jótékonysági bált, s közben gondoskodni róla, hogy ne szivárogjanak ki a hírek egy prominens beteg állapotáról. Már csak az hiányzik,...
10.42 €
Tento kreativní průvodce herním designem odhaluje tajemství tvůrčího procesu a nabízí přehlednou a srozumitelnou analýzu formálních i dramatických systémů s pomocí příkladů populárních her, ilustrací designových technik a cvičení, která jsou vyladěna tak, aby...
41.97 €
The Young British Artists (YBAs) stormed on to the contemporary art scene in 1988 with their attention-grabbing, ironic art, exploding art-world conventions with brazen disdain. Dismissed as trivial gimmickry and praised for its witty energy, their art made...
16.95 €
Peggy je osm let, když ji otec James odveze z Londýna, kde dosud žila, do polorozborené chaty v lesích a rekne jí, že to bude od této chvíle jejich domov, protože svet byl znicen a všichni ostatní jsou mrtví. Peggy, zbavená všeho, co do té chvíle považovala...
16.39 €
Frances Jellico is dying. A man who calls himself the vicar visits, hoping to extract a deathbed confession. He wants to know what really happened that fateful summer of 1969, when Frances - tasked with surveying a dilapidated country house - first set eyes...
11.5 €
1987: After a childhood trauma and years in and out of the care system, sixteen-year-old Ursula finds herself with a new job in the postroom of a local art school, a bed in a halfway house, and-delightfully- some new friends, including wild-child, Sue. When...
23.99 €
FROM THE COSTA AWARD-WINNING, WOMEN’S PRIZE-SHORTLISTED AUTHOR OF UNSETTLED GROUND'An absolute masterpiece. Utterly absorbing, genuinely unsettling' JENNIE GODFREY, author of The List of Suspicious Things'Atmospheric, psychologically vivid, and unputdownable'...
25.49 €
The second novel from the author of Our Endless Numbered Days, which won the 2015 Desmond Elliott Prize and was a 2016 Richard and Judy Book Club Pick. 'Thrilling, transporting, delicately realised and held together by a sophisticated sense of suspense...more...
10.95 €
When you live on the edge of society, it only takes one step to fall between the cracks Twins Jeanie and Julius have always been different from other people. At 51 years old, they still live with their mother, Dot, in rural isolation and poverty. Inside the...
11.95 €