Taktikák és stratégiák a kiberhadviselésben - Krasznay Csaba

0.01 €

Kibertámadás – egyre többször hallani, de kevesen tudják, mit is jelent valójában. A legtöbb esetben anyagi haszonszerzés hajtja az elkövetőket, amivel leggyakrabban találkozunk tehát, az a kiberbűnözés. Gyakran hallani viszont az információszerzési célú támadásokról, a kiberkémkedésről is. Ha ezt állami szereplő hajtja végre, a cselekmény nemzetközi jogi megítélése szürke zónába tartozik, máskor valamilyen katonai szervezethez kötődik. Ritkán, de ugyancsak találkozhatunk hacktivista és kiberterrorista cselekedetekkel, amikor a csoport célja valamilyen politikai ideológia terjesztése, esetleg ezen ideológiának a támogatására valamilyen kiberfizikai rendszeren keresztül pusztítás végrehajtása. Végül idetartoznak a tisztán katonai műveletek, azaz a kiberhadviselés, amely egyre gyakrabban része, támogatója a hagyományos, kinetikus műveleteknek. Összességében viszont az államok katonai műveleteikhez mind a négy motivációt előszeretettel használják fel. Könyvünk célja, hogy a téma elismert magyar szakértőivel áttekintsük a kiberhadviselés ismert történetét, és a nyilvánosság számára is megismerhető, mérvadó források segítségével, kritikus elemzéssel bemutassuk az államok által használt kiberműveleti eszköztárat.

Podobné produkty

Strategie a taktika prodeje pokrývá komplexní pohled na dovednosti, přístupy a chování prodejce, potřebné dnes pro úspěch prodejního cyklu a obchodního případu. Prodejní know-how jednoho z nejzkušenějších profesionálů z obchodní teorie a praxe je zde sdíleno...
17.6 €
Mint oly sokan, Dr. Ecco is imádja a fejtörőket. Ő azon szerencsések közé tartozik, akiknek emberek fizetnek, hogy meg is oldja őket. Régészek, űrállomás-tervezők, tábornokok, jó útra tért bűnözők és egyszerű állampolgárok fordulnak hozzá. Ezek némelyike matematikai...
9.62 €
Kötetünk betekintést nyújt a kiberdiplomácia alapjaiba: rávilágít az olyan alapvető, a kérdéskör megértéséhez elengedhetetlenül szükséges fogalmak közötti különbségekre, mint a kiberdiplomácia, a digitális diplomácia vagy az e-diplomácia; elemzi az Európai...
0.01 €
Ez a kötet a sci-fi egyik legnagyobb mesterének, a lengyel Stanisław Lemnek két kultikussá vált, a robotok világába kalauzoló gyűjteményéből válogat: a Kiberiádából és az Amit a robotok mesélnek című kötetekből. Az utóbbi két zseniális robotépítő mérnök, Trurl...
7.04 €
A számítástechnika nyújtotta előnyöket mindennapi életünkben szinte észre sem vesszük, természetesnek tartjuk. A számítógép egyszerre van jelen a munkánkban, és teret hódít otthonainkban is. A technika, technológia vívmányaival a bűnelkövetések eszköztára is...
0.01 €
Ez a könyv leginkább azoknak az érdeklődőknek szól, akik világosabb képet szeretnének kapni napjaink és a jövő egyik legperspektivikusabb biztonsági és védelempolitikai kihívásáról, a kiberhadviselésről.A történelemben ősidők óta zajlanak háborúk, megvívásuk...
0.01 €
Ez a kötet a sci-fi egyik legnagyobb mesterének, a lengyel Stanisław Lemnek két kultikussá vált, a robotok világába kalauzoló gyűjteményéből válogat: a Kiberiádából és az Amit a robotok mesélnek című kötetekből. Az utóbbi két zseniális robotépítő mérnök, Trurl...
11.29 €
… Nesnažíme se nastínit novou teorii. Pouze pozorně čteme časopisecké příspěvky, posuzujeme kompozici jednotlivých čísel nebo ročníků, zamýšlíme se nad významovými a stylistickými posuny původních děl v českém prostředí. Přes značný časový odstup se pokoušíme...
15.46 €
Kniha je psána v době, kdy řinčení pancíře nám zní v uších. Probírá celá tisíciletí minulosti, aby nám dala klíč k pochopení pancéřových divisí dneška. Začíná obléháním Troje, aby objasnila vojenský význam obléhání Stalingradu. Kniha chce dosáhnout jediného:...
9.16 €