Tamási Áron (1897-1966) egy véletlen balesetnek köszönhetően lett a székelyudvarhelyi Római Katolikus Gimnázium diákja: gyermekkorában egy "patrópuskával" ellőtte a kezét, s így alkalmatlanná vált a mezőgazdasági munkára. Részben diákéveinek keserű élményei ihlették 1928-ban megjelent első regényét, a Szűzmáriás királyfit, de ennek a javarészt az Egyesült Államokban írt "eposz-regénynek" a központi témája a székely nép tragikus életérzése, amit a főhős, Csorja Bódi apja így foglal össze: "ilyen szerencsétlen népet nem teremte többet az Isten." A két család két generációjának sorsát bemutató balladai hangvételű műben apák és fiúk egyaránt egymás ellen fordulnak - a Csorják és a Gálfik végzete szimbolikusan jeleníti meg egyén és nemzet tragédiáját. A természet törvényei és a mély vallásos hite diktálta parancsolatok szerint élni kívánó Csorja Bódi szükségszerűen újra és újra összeütközésbe kerül az embereket gúzsba kötni igyekvő társadalmi intézményekkel - a nagyra hivatott székely fiatalember szabadságát csak a misztikum világában találhatja meg, és alkotóereje is csak "szűzmáriás" látomásainak, képzelgéseinek köszönhetően teljesedik ki.