Szükséges fölösleg - János Térey

14.65 €

"Csak már magamat unom nagyon interjúhelyzetben" - írta Térey János egy magánlevelében, 2016-ban. Egy idő után nyűggé vált számára az interjúadás (főként az e-mail-interjú műfaja, amelyről azt tartotta, jogosan: az írók szellemi kizsákmányolásának kiváló terepe), igényességéből mégsem engedett. Ugyanolyan éleslátással és bicskanyitogató őszinteséggel, a klikkesedést kerülve fogalmazott tizedjére, huszadjára, századjára is. És még a legutolsó interjútöredékében is olyan nagyszerű parafrázisra ragadtatta magát, mint hogy "az írás a gyerekszoba folytatása más eszközökkel". A Szükséges fölösleg a maga rendhagyó módján az "önéletrajza". Azé a fiatalemberé, aki sokáig építészmérnöknek készült, de már hétéves korában egy regénytervvel bíbelődött. Aki Pestre érve - a nagyra becsült íróelődök nyomán - bevetette magát a kávéházakba, ahonnan idővel az éttermekbe szokott át. Akinek a szellemi horizontján teljes természetességgel fért meg egymás mellett Ady és Kosztolányi akkor, amikor az még nem volt szokás. Aki fiatalon a világ legfölöslegesebb, legunalmasabb dolgának tartotta az olyan irományokat, mint a fülszöveg... Nyugtalanító életútjának, kiteljesedő intellektusának nagyszabású tanúja ez az interjúkötet. Annak, hogy miként érik egy költő - mert elsősorban költő volt - szabálytalan tehetségből a legnagyobbak egyikévé. Darvasi Ferenc "Azt szoktam mondani, hogy a költészet a szükséges fölösleg: az a bizonyos kulturális kincs, ami nélkül boldogan él az emberek milliárdjainak zöme. Viszont azok a kevesek, akik szemük előtt tartják a verset, ugyanúgy boldogok vele, mint más a kártya- vagy a futballszenvedélyével, mind a mai napig. A regény erős állítás a világról, mondja Spiró. A vers pedig elsősorban erős érzelmi-érzéki benyomást ad. Közlés, ami - paradox módon - van, hogy a zenéjével hat leginkább. Kifejezetten csiszolt és formált, sűrített és tömörített, evidenciaszerű irodalom. Referencia, azaz tükrözött valóságdarab, aminek ad az ember egy formát. Ahogyan ezt a formát megképzi a szerző - például amivel díszíti, és amit elhagy belőle -, ahogyan benne van az egyénisége és a beszélt nyelve, attól vers egy vers vagy regény egy regény."

Podobné produkty

Mi történik akkor, ha a racionális elme találkozik a lelki ébredéssel? Ebben a rendkívüli vallási-spirituális műben a szerző személyes megtérésén keresztül tárja fel az ember és Isten közötti kapcsolat mélységeit. A Biblia tanításait logikus érvekkel, és olykor...
7.01 €
Kockázatok a szerelemért... a mély sebektől a titokzatos végkifejletig. A huszonnyolc éves Georgia Stantonnak egy durva válás után újra kell kezdenie az életét. Szinte mindent feladott – a New York-i házat, a közös barátokat és a büszkeségét is. Hazatérve néhai...
13.8 €
Eltelt egy év azóta, hogy a tizennyolc éves Eden Munro utoljára látta Tyler Bruce-t, a mostohatestvérét… és a titkos szerelmét. A családjuk kedvéért véget vetettek...
5.61 €
Készen állsz egy önálló és belső békével teli életre? Nincs Szükségem Rád a Boldogságomhoz: Hogyan Találd Meg a Kiteljesedést Önmagadban egy inspiráló útmutató, amely segít megszabadulni a függőségektől és felfedezni az önmagadból fakadó boldogságot.Ez az átalakító...
7.86 €
Eltelt egy év azóta, hogy a tizennyolc éves Eden Munro utoljára látta Tyler Bruce-t, a mostohatestvérét… és a titkos szerelmét. A családjuk kedvéért véget vetettek a kapcsolatuknak, Eden mégis izgatott lesz, amikor Tyler meghívja magához, hogy töltse vele a...
11.26 €
Csak a bátorságra van szükséged, hogy meghallgasd önmagad.A legtöbb ember nem tudatosan választ olyan életet, amely nem érzi a sajátjának. Lassan sodródik bele, elvárások formálják, félelem tartja fenn, és olyan logika igazolja, amely kívülről ésszerűnek tűnik,...
4.76 €
Traduttore, traditore: A fordítás mindig egyben árulás is. 1828, Kanton. Robin Swift elárvul a kolera következtében, és hamarosan Londonban találja magát a titokzatos Lovell professzornak köszönhetően. Ott éveken keresztül tanul latint, ógörögöt és kínait,...
16 €
Dr. Lukács Liza eddigi leggyakorlatiasabb könyvében bebocsátást nyerhetünk oda, ahova szemlélődők másként sosem léphetnek be: a pszichológusi rendelő zárt ajtaja mögé. Láthatatlan megfigyelőként foglalhatunk helyet a terápiás térben, ahol egy középkorú nő arra...
12.68 €
Traduttore, traditore: A fordítás mindig egyben árulás is. 1828, Kanton. Robin Swift elárvul a kolera következtében, és hamarosan Londonban találja magát a titokzatos Lovell professzornak köszönhetően. Ott éveken keresztül tanul latint, ógörögöt és kínait,...
22.48 €