Szörényi - Rohan az idő - András Stumpf

7.3 €

Apámnak, a rádiónak és a véletlennek volt köszönhető az is, hogy először hallottam rock and rollt. A Fater kereste a hullámhosszt épp, amikor egyszer csak éktelen sikításra lettem figyelmes. „Állj, Fater, várj! Maradj csak ott!" Little Richard énekelte a Long Tall Sallyt. Ezt akkor még nem tudtam persze, fogalmam sem volt, kit és mit hallok, azt viszont éreztem, hogy ez valami elképesztő. Hogy hasít az erő, és szétvet az energia. Tíz-tizenegy éves voltam, de nyakon vágott az a dal, a rock and roll tenyérnyoma rajta is maradt a bőrömön, néha még ma is viszket. „Lehet, hogy a világlátásom sokaknak követhetetlen, de higgyék el, nagyon is érthető. Vagy ha eddig nem is volt, hát most majd azzá válik." Ezt ígéri Szörényi Levente e kötet elején, és aki a könyv végére ér, nem is fog csalódni. A dalszerző-zeneszerző vallomása amellett, hogy szórakoztató történetekben, személyes vallomásokban is bővelkedő olvasmány, nem csupán tények rögzítése. Kiderül, hogy a látszólag nagy váltások logikus következményei egymásnak, és hogy szinte minden eldöntetett már a gyerekkorban - az ifjonti zenélés csakúgy, mint az időskori kutatás a pilisi Holdvilágárokban. Szörényi Levente e könyv lapjain kegyetlen őszinteséggel vall zenéről, nőkről és pályatársakról, nemcsak jól ismert sikereibe, de élete legmélyebb hullámvölgyeibe is betekintést engedve - ilyen teljességben most először. Szörényi Levente (1945, Gmunden) Kossuth-díjas és Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, gitáros, énekes. A Mediterrán és a Balassa együttesben zenélt, majd 1965 januárjában tagja lett az Illésnek, amellyel megteremtették a Kárpát-medencei ihletésű, magyar nyelvű beatzenét. A hetvenes-nyolcvanas években a Fonográf zenekar vezetője és frontembere volt. Több tucat sikeralbum és színpadi darab, többek közt az 1983-as István, a király című rockopera szerzője. Stumpf András (1980, Budapest) Minőségi Újságírásért és Junior Prima díjas újságíró, publicista, a Mandiner.hu főmunkatársa. 2004-től több mint tíz éven keresztül a Heti Válasz-nál dolgozott, főleg címlapos interjúi és publicisztikái tették ismertté az olvasóközönség számára. Televíziós vitaműsorok gyakori szereplője, zenei érdeklődéséből fakadóan az MTV Dob+Basszus című műsorának is állandó szakértője volt.

Podobné produkty

Autorka úspěšného blogu www.Tehuvbehu.cz (se kterým se probojovala do finále soutěže Blogerka roku 2016), hobby běžkyně a fitness nadšenkyně píše nejen o běhání v těhotenství, ale také o tom, jak se po porodu dostat zpátky do formy. Na knížce spolupracovala...
5.73 €
PRELOMOVÉ SCHOPNOSTI: Technológia GENIE Shock kombinuje svižnú, hravú jazdu s bezodným DH pocitom. JEDINEČNÁ KONTROLA: Merateľne lepšia trakcia ako na "bicykli roka" Stumpjumper EVO. NEPREKONATEĽNÁ PERSONALIZÁCIA: Šesť možností nastavenie geometrie, zmiešané...
3699.95 €
Klárka nemůže spát. A tak pozoruje zahradu za oknem. Je tam tma. A spousta podivných zvířat, záhadných stínů a strašidelných zvuků. Klárka se tmy bojí. Ale jen do té doby, dokud jí na pomoc nepřiletí můra a neprovede jí čarokrásnou letní nocí a tajuplnou zahradou....
4.65 €
Atlas spících zvířat s ilustracemi Marie Štumpfové a texty Jiřího Dvořáka. Jak zvířata vypadají, co dělají, co potřebují, na co myslí v čase spánku a čerpání sil? Některé spí pořád a některé skoro vůbec, jedno spí pod vodou a jiné na jedné noze, jedno ve sněhu...
12.64 €
Slnko a Mesiac, planéty i hviezdy nás odpradávna fascinujú a priťahujú svojou tajomnou silou. Po celé tisícročia ľudia pozerajú na rovnakú nočnú oblohu ako my dnes, spájajú si jednotlivé hviezdy do obrazcov, nazývajú ich bohmi a prisudzujú im nadpozemské vlastnosti....
6.99 €
Jin Shin Jyutsu je léčebné umění harmonizace životní energie, jež lze aplikovat jak na lidi, tak také na zvířata. Přiložením rukou na určité body na těle našich miláčků rozproudíme energii a stimulujeme samoléčebné síly organismu. Stimulace bodů Jin Shin představuje...
10.9 €
A kuflizást nem lehet elég korán kezdeni! Most a legkisebbeket hívogatjuk az elhagyatott rétre. Segítsetek Pofánkának kiszínezni a szomorkodó szürke szőrmöncöket!
4.81 €
Kedves Réztudat os Olvasó! Idestova öt éve annak, hogy Réz András legutóbbi szorongásait kézbe vehettük. Azóta épült-szépült az ország, hetenként fesztiváloztunk, gasztroforradalmat éltünk, egyre több kütyüt nyomkodtunk, online pornó- és offshore nagyhatalom...
7.01 €
A könyv mély és részletes betekintést nyújt az emberi kapcsolatok és az önismeret összefonódásába, különös figyelmet szentelve a párkapcsolatok dinamikájának és gyógyításának. A szerző személyes tapasztalatokkal és terápiás megközelítésekkel gazdagítja a tartalmat,...
3.8 €