Szolgálj, hogy vezethess - Imre Porkoláb

9.89 €

Hogyan vezessünk és motiváljunk egy csapatot kilátástalan helyzetekben? Miként kezeljük a feladatokkal együtt járó stresszt és kimerültséget? Hogyan vonjunk be a megoldás keresésébe a saját szervezetünkön kívül másokat is? Porkoláb Imre huszonhárom évvel ezelőtt, az egykori VarsóiSzerződés országainak katonái közül az elsők egyikeként került be a világ legjobbnak tartott tisztképző intézményébe. A rendhagyó vezetéselméleti könyv a több mint 250 éves hagyományokkal rendelkező Sandhursti Királyi Katonai Akadémia egyéves kiképzésének történetein alapul, emellett a szerző saját, rendkívüli helyzetekben szerzett vezetési tapasztalatait osztja meg. A NATO stratégiai parancsnokság parancsnokának képviselőjeként a Pentagonban dolgozó dr. Porkoláb Imre ezredes a gerillaharc és a terrorellenes hadviselés szakértője, a hagyományostól eltérő vezetést és annak az üzleti életben való alkalmazhatóságát kutatja. Részletesen a szerzőről: A doktori fokozattal rendelkező Porkoláb Imre tanulmányait a Kossuth Lajos Katonai Főiskolán, a Sandhursti Királyi Katonai Akadémián, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen, az Egyesült Államok Haditengerészeti Posztgraduális Iskolájában és a Harvardon folytatta. Harcolt Irakban és Afganisztánban, majd a 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj parancsnoka lett. A különleges műveleti képességfejlesztés kapcsán szakértője a gerillaharcnak és a terrorellenes hadviselésnek, az ehhez kapcsolódó vezetéselméletet – a hagyományostól eltérő vezetést – és annak az üzleti életben való alkalmazhatóságát kutatja és rendszeresen publikál a témában. 2015 júliusától a NATO Szövetséges Transzformációs Parancsnokság parancsnokának (SACT) képviselőjeként a Pentagonban dolgozik, ahol az amerikai egyesített vezérkarral, a Védelmi Minisztériummal, illetve a Washingtonba települt kiemelt kutatóintézetekkel tartja a kapcsolatot. Pszichológus feleségével és kisfiával jelenleg Washingtonban él.

Podobné produkty

Milyen szokások szükségesek ahhoz, hogy megújuljunk egyéni és szervezeti szinten? Hogyan buzdítsunk másokat egy innovatív stratégia megvalósítására? Miképp...
11.41 €
"Mit tanulhatunk egy 2500 évvel ezelőtt élt kínai hadvezér-írótól a kiszámíthatatlan és bizonytalan környezetről? Hogyan őrizzük meg cégünk versenyképességét...
10.65 €
Ismertek, sikeresek, köztiszteletben állnak. Írnak, zenélnek, sportolnak, színpadra lépnek, vállalkozást vezetnek, csapatot irányítanak. A nyilvánosság előtti személyiségüket mindannyian jól ismerjük, most viszont eddig számunkra láthatatlan arcukat mutatják...
14.08 €
Látszatra Jack Valentine-nak mindene megvolt. Reklámszakemberként remek fizetést kapott, és jól is állt neki ez a szerep. Modern lakásba járt haza, szuper barátokkal találkozott esténként,...
11.18 €
Nógrádi György új könyvében a Német Szövetségi Köztársaság kancellárjainak, államfőinek és külügyminisztereinek politikai pályáját tekinti át az ország 1949-es létrejöttétől napjainkig. A kötet bemutatja azokat a személyiségeket, akik a háborús vereség romjaiból...
12.87 €
Zsigó Jenő a hazai független roma mozgalom egyik legmeghatározóbb személyisége, az alapítók egyike. Életműve mára csupán néhány megszűnt intézmény (Romano Kher, Magyarországi Roma Parlament, Roma Akadémia, Phralipe és Amaro Drom folyóiratok stb.) országos láthatóságot...
11.83 €
Dr. Henry Cloud klinikai pszichológus és vezetési tanácsadó az idegtudomány, a vezetéstudomány és az emberi viselkedés kutatásának eredményeit felhasználva bemutatja, hogy a legjobb vezetők hogyan alakítanak ki olyan határokat a szervezetükön belül, amelyek...
12.68 €
Napjainkban a szoftverek és a robotok egyre gyakrabban veszik át az emberektől a monoton feladatokat, és a hagyományos munkakörök újaknak adják át a helyüket - így a ma betöltött állás holnap már nem garantált. Az Útmutató vezetőknek feltárja a munka világának...
8.73 €
Kevés kortársunkról mondható el, hogy tanúja volt szinte a teljes XX. századnak. Még kevesebbekről, hogy tevékenyen formálták is azt. E kevesek egyike a Nobel-békedíjas Henry Kissinger, az Egyesült Államok legnagyobb hatású nemzetbiztonsági főtanácsadója, Nixon...
14.69 €