Szívhang különszám 89. - Iding Laura,Hardy Kate,Carlisle Susan

10.42 €

Susan Carlisle: Közel a karácsonyA kórház karácsonyi ünnepségén találkozik Liz és Carter. A fiatal doktornőt az elmúlt években súlyos tragédiák érték, a férfi pedig nemrég vált el, és egyedül neveli a kisfiát. Úgy tűnik, szomorú lesz az ünnepük, de Ámor közbelép…Kate Hardy: Mikulás doktor „Mit szeretne karácsonyra, doktornő?” Dr. Kit Rodgers feszülten hallgatja, ahogy a kis beteg a volt feleségét kérdezgeti. Egészen eddig a pillanatig nem is tudta, hogy Natalie még mindig ilyen sokat jelent számára. Remélni kezdi, hogy az asszony ugyanúgy várja a szeretet ünnepét, mint ő…Laura Iding: Meg tudsz bocsátani?Brock Madison doktor nem sejtette, hogy új munkahelyén éppen Elenával kell együtt dolgoznia. Évekkel korábban karambolozott a lány testvérével, aki a balesetben életét vesztette. Ez a tragédia meghatározta a pályaválasztását, ahogy Elena is ezért lett nővér egy sürgősségi osztályon. A lányt engesztelhetetlen gyűlölet fűti, ám lassan felfedezi, hogy Brock egészen más ember, mint amilyennek képzelte…

Podobné produkty

Amy Ruttan: Menekülés a szerelembe Ha valami probléma jelentkezik az életében, Esme inkább elfut, mintsem szembenézzen vele. Miután az oltár előtt faképnél hagyta a vőlegényét,...
7.01 €
Susan ?Carlisle: Gyorshajtásért életfogytig Gyorshajtásért két hét közösségi munkára ítélik a menő sebészt, Taylor Stilest. Büntetését egy kisvárosi...
7.01 €
Susan Carlisle: Első a szerelemA szülésznő Amanda feltétlen karriert akar csinálni, ezért néhány hétre Ausztráliába utazik, hogy egy sydney-i klinikán tapasztalatokat szerezzen. Nem szerepel a tervei között, hogy beleszeret a briliáns orvosba, dr. Lucius Westbe,...
8.73 €
Gina Wilkins: Jószomszédi viszonySeth a válása után megfogadta, számára mindig a lánya boldogsága lesz a legfontosabb. Ostobaság volna, ha zsúfolt mindennapjait még egy szerelmi...
7.01 €
Abigail Gordon: TóvidékAmikor Reece Rowlins doktor féléves helyettesítést vállal a közép-angliai tóvidék egyik falusi rendelőjében, abban reménykedik, hogy a békés...
7.01 €
Joanna Neil: Menekülés a paradicsomba Cade-nek szinte minden álma valóra válik a kis karib-tengeri szigeten, ahol orvosként dolgozik. Valami azonban hiányzik a tökéletes boldogságához,...
7.01 €
Louisa George: A boldogság szigeteMit lehet tenni, ha adott egy pár – meg egy közös gyerek –, de a férfit a szárazföldhöz köti a munkája, míg a lány el sem tudja képzelni, hogy elköltözzön arról az isten háta mögötti szigetről, ahol felnőtt, és ahová számtalan...
10.42 €
Louisa Heaton: Mindent elsöprő szerelemNell három éve elveszítette a kisfiát, és ezt követően a házassága is tönkrement. Jelenleg egy kórházban dolgozik ápolónőként. Egyedül a munkája szerez neki örömet, és nem hisz benne, hogy a magánéletében valaha boldog...
10.42 €
Cindy Kirk: Nézd meg az apját… Rossz tapasztalatai miatt az elvált Michelle messziről kerüli a gyereküket egyedül nevelő férfiakat. Ez egészen addig sikerül is, míg a szomszédjába...
7.01 €