Szinglik - B. E. Belle

19.9 €

KÜLÖNLEGES, ÉLFESTETT KIADÁS Négy gyerekkori barátnő számára úgy hozza az élet, hogy egy időben lesznek szinglik, ezért úgy döntenek, a már hagyománnyá vált közös nyaralásukat az eddigieknél is emlékezetesebbé teszik. A választásuk Szantorini szigetére esik, ahol elmerülhetnek a féktelen bulizás, a vérpezsdítő szórakozás és a fesztelen kikapcsolódás örömeiben. Azonban arra egyikőjük sem számít, hogy az eltöltött egy hét alatt felszínre törnek az elmúlt évek elfojtott sérelmei, fény derül rég eltemetett titkokra, ráadásul egy váratlan történés alapjaiban rengeti meg a sziklaszilárdnak hitt barátságukat és mindent megváltoztat. Mi történik, ha az embernek olyan barátai vannak, akik az életben valójában bármire képesek és bebizonyosodik, miszerint barátokból lesznek a legádázabb ellenségek? Irigyelt sikerek! Becstelen viszonyok! Kegyetlen bosszúvágy! B. E. BELLE Az Év Könyve díjas szerző. Méltán vált az erotikus-romantikus és krimi regények sikerszerzőjévé. Bebizonyította, hogy egy szerző több műfajban is képes kiválóan alkotni. Szinglik című regénye a nagy sikerű e-könyv sorozat alapján íródott, és egyben annak folytatását is magában foglalja. Minden kétséget kizáróan zseniális írás.

Podobné produkty

A munkamániás Tess egy balul sikerült lánykérés után csapot-papot otthagy, hogy elkísérje legjobb barátnőjét, Sonyát Korfu szigetére, akit szintén cserben hagyott a barátja. A két lány tengerparti napozásba és tavernalátogatásba fojtja szerelmi bánatát, amikor...
12.81 €
„Az év olvasmánya!” Cathy Bramley Barátságok és párkapcsolatok – amiket elveszítesz, és amiket megtalálsz. Adam Stowe alig várja a legjobb barátja lagziját. Adam jóképű és jó a szövege, a lakodalmon ingyen van az ital, és a szinglik asztalánál bőven vannak...
9.83 €
Amy Wright azt hiszi, hogy egy titkos álomnyaraláson végre megkérik a kezét – hiszen két év után bőven itt az ideje, nem? De az álom rémálommá válik, amikor a szemkötőt levéve a Polc című új valóságshow-ban találja magát. Öt másik nőhöz hasonlóan Amyt élőben,...
14.08 €
Julie egy New York-i könyvkiadóban végzi unalmas munkáját, a hétvégéi sem túl szórakoztatóak, és egy rémesen sikerült pasizós buli után úgy határoz, itt az idő tisztába tenni a magánéletét. Mivel kap egy szuper lehetőséget, végigutazza a világot, és megnézi,...
3.94 €
Vénlány, aggszűz, szingli... Egy nő számára évezredeken át a férjhez menés – és utána a gyermekszülés – volt a „normalitás”, így aztán a társadalom mindenáron címkézni akarta azon nőtagjait, akik más utat választottak maguknak. Mi több: hacsak nem papnőnek...
19.72 €
Barátságok és párkapcsolatok – amiket elveszítesz, és amiket megtalálsz. Adam Stowe alig várja a legjobb barátja lagziját. Adam jóképű és jó a szövege, a lakodalmon ingyen van az ital, és a szinglik asztalánál bőven vannak szép nők – ebből tehát nem lehet baj,...
14.48 €
„Aztán kezdett valami átbillenni. Nem az erőszakkal kezdődik. Nem egy erős szorítással, és nem is egy ütéssel. Egy megjegyzés, amitől zavarba jövök. Egy pillantás, amitől összehúztam magam. Kell hozzá az én személyiségem, manapság empatának hívják az ilyet....
11.24 €
Hogyan fogjunk pasit negyven fölött? Ahogy ennek a könyvnek a főszereplői, talán te is úgy próbálod megtalálni az igazit újra és újra. Eltérő jellemek, eltérő sorsok. Egyben azonban megegyeznek: mindannyian várják még a "nagy szerelmet", miközben megmosolyogtatóan...
10.71 €
A GOODREADS CHOICE 2024-DÍJ NYERTESE A ROMANTIKUS REGÉNYEK KÖZÖTT. Daphne romantikus lelkületű vőlegénye, Peter egy napon ráébred, hogy valójában a gyerekkori legjobb barátjába, Petrába szerelmes, aki ráadásul viszontszereti őt. Szakít Daphnéval, aki így kénytelen...
18.28 €