"Volt egy színdarab, abban egy öreg kínait játszott Páger Antal. A darab sok képből állt, és minden kép végén kijött az öreg. Feltette a nézőknek a kérdést: - Tanulság? - és rögtön felelt: - Nincs!!! Ez gyakran így igaz. De ha bevallja az ember, ha nem, az írások jó részét mégiscsak a tanulságért írják. Tehát hogy is volt? A csúcson és a padlón. Fent és lent." "Megállítottam a próbát és bekértem az ügyelőt a színpadra. - Mi volt ez? Miért lőttél már a második felvonásban? Mire az ügyelő sápadtan közölte: - Nem én lőttem, az utcán lőttek! 1956. október 23-án így ért véget a Mágnás Miska főpróbája. A színház előtt az utcán még beszélgettem Latabár Árpáddal, aki egy melegszívű, nagyon okos ember volt. Nyugtatgatott, hogy ne izgassam magam. rossz főpróba, jó premier. Ott álltam a Jászai-díjammal, a rendezői címemmel, és alig volt pár fillér a zsebemben. Kölcsönkértem Latabár Árpádtól, aki adott száz forintot. Ez a száz forint megmentette az életünket. ugyanis másnap korán reggel még lehetett vásárolni élelmiszert, aminek már igencsak híján voltunk. nem sokkal azután a Villányi utat lezárták, harcok folytak a szomszédban. Ott volt a légvédelmi parancsnokság, nem tudtunk kimozdulni két napig. Ha Latabár nem ad pénzt, akkor lehet, hogy éhen halunk. a kis üzlet reggel még nyitva volt, de a lövöldözésre bezárt. A feleségem az utolsó pillanatban vásárolt." "... A bérkocsis utcából a József körúton mentem a közeli nemzeti színházba, de nem működött még a közvilágítás. baktattam a körúton a koromsötétben, és megérkeztem a nemzetibe, ahol felment a függöny, és valami gyönyörű, ragyogó csodavilágot láttam, kontrasztját a förtelmes, sötét, romos körútnak. Azóta nem bírom elviselni színházban a lekoszlott, direkt vacak látványt, ami egy későbbi, békebeli, jól élő generációnak sokáig a kedvenc stílusa volt. a magamfajta háborús gyerek még mindig elvárja, hogy ha fölmegy a függöny a színházban, akkor a látvány valamilyen formában megkapó legyen." "Az ember nyilván elfogult a saját édesapja életrajzával kapcsolatban. hiszen ez az én történetem is. A családomé. És közben azt gondolom, nemcsak amiatt volt fantasztikus élmény olvasni, mert hozzám közel álló emberekről szól, hanem mert rólunk szól. Rólunk, a XX. század magyar szülötteiről..." - Szinetár Dóra