Szilárd Leó - William Lanouette

14.65 €

A Zseni árnyékban nagyszerű portré egy korszakos jelentőségű atomfizikusról, aki egyesíti magában egy szigorú tudós, egy könnyelmű bohém és a világpolitika befolyásos alakítójának nehezen összeegyeztethető személyiségjegyeit.Lanouette könyve izgalmasan s egyben minden apró részletre figyelve meséli el ennek a zseninek az életét, aki nem lett Nobel-díjas, bár megérdemelte volna. A század legjelentősebb tudósaival, Albert Einsteinnel, Teller Edével, Neumann Jánossal és Oppenheimerrel dolgozott együtt, óriási szerepe volt a Manhattan tervben, az első atombomba kifejlesztésében - majd a hidegháború évei alatt minden tekintélyét latba vetve szorgalmazta a pusztító fegyverek minél hatásosabb ellenőrzését és egy újabb világégés megakadályozását."Egy csodálatos ember kalandos életének rendkívül olvasmányos és nem utolsósorban tűpontos lenyomata, ami az Oppenheimer című filmre való felkészülésemben a lehető legtöbb segítséget nyújtotta Szilárd Leó megformálásához."Haumann Máté"Szilárd felkereste Einsteint, és megkérte, hogy ismertethesse a munkáját. Einstein udvariasan bólintott, és figyelmesen végighallgatta Szilárd előadását, aki, miután befejezte, kérdően nézett Einsteinre.- Ez lehetetlen - jegyezte meg Einstein. - Olyasmit állít, amit nem lehet megcsinálni.- Igen, de mégis megcsináltam - válaszolta Szilárd.- Hogyan sikerült ez magának? - csodálkozott Einstein, és a következő néhány percben Szilárd összefoglalta a tézisét és a megoldást. Einstein mosolygott. Tetszett neki a dolog."

Podobné produkty

A Zseni árnyékban nagyszerű portré egy korszakos jelentőségű atomfizikusról, aki egyesíti magában egy szigorú tudós, egy könnyelmű bohém és a világpolitika befolyásos alakítójának nehezen összeegyeztethető személyiségjegyeit. Lanouette könyve izgalmasan s egyben...
22.53 €
Igen, gratulálunk! Megtudtad, hogy babát vársz! Most biztosan nagyon boldog vagy, és már alig várod, hogy anyuka legyél. Vagy... nem? Sokkal inkább félsz, kétségbeestél, aggódsz és millió kérdés tolong az agyadban? Ki fogod ezt bírni? Mennyit fogsz hízni, tényleg...
13.42 €
Szilasi László egyedülálló szépséggel írja meg családja és saját önálló életét. A felmenők: a nagyszülők és egy keresztanya, a szülők és a szerző két öccse a könyv hősei. Megismerhetjük a falusi, tanyasi életet, a Kádár-kor küzdelmes hétköznapjait, a hit megtartó...
11.83 €
A hajdani kanadai emigráns, a Németországból hazatért nyomozó és az itthon maradt utcazenész éli és meséli az életét ebben az egyetlen napnyi regényben. A cselekmény helyszíne Szeged napfényes városa, annak már-már kultikus színhelyei, a Dóm tere, a belváros...
6.73 €
„Szilasi László legmegrázóbb művét tartja kezében az olvasó. Viharsarki és szegedi regények, reformkori portréképek megfestése után eddigi legszemélyesebb történetét beszéli el az író. Híres irodalmi példának aktuálisan kézenfekvő volt Karinthy skandináv utazása....
7.01 €
„Szilasi László legmegrázóbb művét tartja kezében az olvasó. Viharsarki és szegedi regények, reformkori portréképek megfestése után eddigi legszemélyesebb történetét beszéli el az író. Híres irodalmi példának aktuálisan kézenfekvő volt Karinthy skandináv utazása....
7.01 €
Vajda Ilma és Gavenda Péter 1964-ben találkozik Szegeden. Még nem tudják, hogy ha nem is együtt, de egymás mellett fogják leélni az életüket: mindketten Árpádharagoson lesznek tanárok. Az 1964 és 2019 között játszódó regény mindegyik fejezete egy-egy év metszete:...
7.32 €
Vajda Ilma és Gavenda Péter 1964-ben találkozik Szegeden. Még nem tudják, hogy ha nem is együtt, de egymás mellett fogják leélni az életüket: mindketten Árpádharagoson lesznek tanárok. Az 1964 és 2019 között játszódó regény mindegyik fejezete egy-egy év metszete:...
10.64 €
Szilasi László új könyvéből kiderül, mi mindenre lehet használni a nyelvet. Hogyan tudunk belőle kapcsolatokat építeni, szerelmet, barátságot - és nem utolsósorban nemzetet. A Tavaszi hadjárat két kisregényből áll. Az Ostorod című történet a rodostói emigrációban...
8.45 €