"Szereted a gyereked, ehhez kétség sem férhet, és igyekszel mindent megadni neki, amit csak tudsz. Éppen ezért olyan nehéz még önmagadnak is bevallani, hogy néha mennyire kimerültnek, dühösnek és elkeseredettnek érzed magad a napi taposómalomban. Van, hogy a legszívesebben elmenekülnél – de azt gondolod, erről nem illik beszélni, sőt talán azt is szégyelled, hogy egyáltalán megfordul a fejedben ilyesmi. Úgy véled: egy „jó szülő” – egy „igazi szülő”! - mindig pozitívan viszonyul a gyerekéhez, és gond nélkül bírja a neveléssel együtt járó terheket. Tán nem is sejted, milyen sokan küzdenek hasonló belső élményekkel – csak éppen ők is be vannak zárva a saját bűntudatuk és szégyenük börtönébe. A szülői kiégés ugyanis még ma is jórészt tabutémának számít. Nagyon nehéz bevallani, ha elfáradtál, és érzelmileg eltávolodtál a gyerekedtől, mert ez gyakran indulatos, ítélkező reakciókat szül. Pedig valójában nem arról van szó, hogy rossz szülő vagy rossz ember lennél – sokkal inkább arról, hogy az idegrendszer folyamatos túlterheltsége egy idő után óhatatlanul kiváltja a fizikai és érzelmi kimerültséget. Már csak azért is, mert anyaként és apaként még soha nem kellett annyi egymásnak ellentmondó elvárásnak megfelelni, mint ma. A neves pszichológus legújabb könyve azoknak a szülőknek szól, akik a fürdőszobába menekülnek két perc csendért; akik úgy érzik, mindig helyt kell állniuk, de másra ritkán számíthatnak; akiknek a telefonja tele van boldog családi fotókkal, de már nagyon régen érezték azt az örömöt, amit a képek mutatnak – és akik azt hiszik: mások valahogy mindig jobban csinálják. Segít megérteni, hogyan alakul ki a szülői kiégés, miként hat a gyerekekre, a párkapcsolatra és önmagunkra. Együttérzést és magyarázatot kínál, mert amit képesek vagyunk reálisan látni, azon változtatni is könnyebb. A kiégés ugyanis nem személyes kudarc és nem is a végállomás: megfelelő önismerettel, szemléletváltással és támogatással van belőle visszaút."