Szentjánosfű - Leonóra Mörk

14.08 €

1634, Hollandia. A távoli fríz sziget, Vlieland lakói a nyári napforduló megünneplésére készülődnek. Itt találkozik a szentivánéji forgatagban a fiatal lány, Aelke, és Johannes, a festő, aki egy gyerekkori súlyos betegség miatt csak úgy szignálja a képeit: a néma Jan. Mire eljön a hajnal, a lány megtanulja, hogy beszélni lehet szavak nélkül is, ahogyan hallani sem csak a fülével hall az ember. Ám a fiút Amszterdamba, majd Londonba szólítja a munkája, és mire visszatér a szigetre, Aelke már egy gazdag nemesúr felesége. A leányt férje egy várárokkal körülvett, régi udvarházba viszi haza, ahol fenyegető portrék függnek a falon, és ahol a személyzeten kívül nem lakik más, csak a férfi zárkózott édesanyja. Aelke maga is súlyos titkokat őriz, és ha boldogulni akar új környezetében, nagyon hamar fel kell nőnie. Amikor a véletlen újra összehozza Jannal, a lányban felébred a gyanú, hogy a sorsát ismeretlen erők alakítják. De ki lehet az, aki átvette az irányítást az élete fölött? És vajon mi a célja? MÖRK LEONÓRA író, újságíró, szerkesztő, műfordító, éveken át az Elle főszerkesztő-helyetteseként, illetve a Nők Lapja vezető szerkesztőjeként dolgozott. Regényeiben nem elégszik meg azzal, hogy elmesél egy magával ragadó történetet, hanem izgalmas kultúrtörténeti kalandozásra is hívja olvasóit. A holland aranykorban játszódó Szentjánosfű a tizenegyedik könyve.

Podobné produkty

Leonora Carrington (1917-2011), a legismertebb és legemblematikusabb szürrealista művésznő mozgalmas életében egyszerre testesültek meg a 20. század álmai és rémálmai. Apja textilbirodalmának örökösnőjeként megelégedhetett volna a léha úri léttel, de a túláradó...
20.54 €
Tři kapitoly z Filozofického románu věhlasného a celou svou tvorbou značně rozporuplného francouzského spisovatele a filozofa, předchůdce prokletých básníků a surrealistů. Ctnostné dívky ve spárech spodiny společnosti a zvrhlé inkvizice.
2.09 €
Húsz történet, húsz különböző életút. Elbeszélések orvosoktól, akik diabétesszel élőkkel dolgoznak, és vallomások maguktól az érintettektől. Ez utóbbiak között akad mélytengeri búvár és hegymászó, világutazó és triatlonista, ápolónő és családanya. Valamennyien...
11.26 €
Alexander Thiemann világhírű osztrák zongoraművész, a klasszikus zene igazi sztárja - akkora rajongótáborral, ami egy popsztárnak is dicsőségére válna. Bodrogi Eszter magyar orvos, aki kamaszkora óta szívesen hallgatja a zongorista felvételeit. Olykor a hangversenyeire...
12.67 €
Egy fotóalbum, egy emlékkönyv és egy biedermeier komód - ennyi jut Lilinek a családi hagyatékból. Az örökség mégis meglepetéssel szolgál: amikor a lány felfedez az interneten egy régi udvarházról készült fotót, rájön, hogy az épület nem véletlenül ismerős neki,...
11.26 €
Ki lehet a titokzatos Ködkirálynő? Miről mesél a legendás öreg fa, a Zarándoktölgy? A regény utazás egy letűnt korba, ahol a fény vívta a harcát a sötétséggel, és az emberi lélek mélyére, ahol egymás mellett élhet a szeretet és a gyűlölet. Mire Kriszta megfejti...
11.26 €
Ring for your maid, and when she comes in we'll pounce upon her and tear off her face. I'll wear her face tonight instead of mine.' These dreamlike, carnivalesque fables by one of the leading lights of the Surrealist movement are masterpieces of invention and...
3.95 €
Leonora Carrington regényes élete Leonora Carrington (1917–2011) a legismertebb és legemblematikusabb szürrealista művésznő mozgalmas életében egyszerre testesültek meg a 20. század álmai és rémálmai. Apja textilbirodalmának örökösnőjeként megelégedhetett volna...
11.83 €
2019, Budapest. Nóri, a fiatal gitárművész különös ajándékot kap a tizennyolcadik születésnapjára az édesanyjától: egy régi floppylemezt, amit meg sem tud nyitni. A lány mindent elkövet, hogy megtudja, mit rejt a lemez, mert ez az egyetlen lehetősége arra,...
12.67 €