Szédítő körtánc - Sallai Gergely

9.01 €

Három főhőst mozgat egyszerre Sallai Gergely, az ismert történész első regénye, s amikor őket szép sorban először elénk vezeti, az első megjelenésük elé mindegyikük tréfás önéletrajzát is mellékeli. Ezeket olvasva szabályosan szakadnunk kell a röhögéstől: amikor például azt látjuk, hogy az Angyal becenévre hallgató delikvenst a világcsavargásból fakadó megnyugvás nemzetközileg is elismert oktatójaként, annak Borissza nevű barátját a szánalmas illúziók dühödt kergetéseként leírható kutatási terület szakértőjeként, kettejük közös cimboráját, Álmodozót pedig az alkohollal és a nőkkel való flörtölés tántoríthatatlan művelőjeként mutatja be.A mosoly azonban hamar az ajkunkra fagyhat, amikor a történet kibomlása közben átérezhetjük a mindhármójuk elsődleges szakterületének bizonyuló örök álmodozás, szemlélődés és ökörködés árnyoldalát, a gyorsan kialakuló drámai és keserves függést is. A függést a gyorsan változó nők kínálta testi gyönyörtől, s a gyorsan lecsúszó felesek, üveg borok és sörök nyújtotta részeg mámortól.Kívül vagyok a valóságon, de dolgom van vele – jegyzi meg a három alakmás egyike a regényben, amivel mindegyik hasonszőrű barát dilemmáját jól írja le. A regényben ezek után már csak az a kérdés, hogy ki mennyire reked kívül a valóságon, s kinek milyen lehetőségei maradnak még a távolinak tűnő való világ: a rendes család és a rendes munka felé tartó körülményes visszaútra. Beleértve ebbe a legsúlyosabb sorsfordulatokat is: a reménytelen zuhanást, a pszichiátriai kezeléseket, a kétségbeesett keresést.

Podobné produkty

A 72 éves Maye Musk az Igazi Vasember, Elon Musk édesanyja. Fia a SpaceX magánűrkutatási vállalat és az elektromos autókat gyártó Tesla Motors zsenije, aki Falcon Heavy nevű űrhajóján egy meggypiros Roadstert küldött az űrbe, és már a Mars-utazást tervezgeti....
14.08 €
3 ORSZÁG – 30 ÍRÓ – 30 ILLUSZTRÁTOR – 12 FORDÍTÓ A Körtánc közös alkotómunka eredménye, egy európai együttműködési projekt – TIME Together in the Middle of Europe – keretében három gyerekkönyvkiadó dolgozott együtt: a CERKABELLA könyvkiadó Magyarországról,...
16.87 €
Szöveggyűjtemény középiskolásoknak. 16 éven felülieknek ajánlott. Olvasni nem csak azért lehet, mert kötelező - lehet élvezetből is. Ha okosabb, tájékozottabb, műveltebb akarsz lenni, akkor viszont erősen ajánlott. Vannak kérdéseid az életről, csak még nem...
7.88 €
Egy Londonból New Yorkba tartó repülőjáraton felraktak az első osztályra. Az étel, a kiszolgálás és a pezsgő kifogástalan volt. A mellettem ülő kék szemű férfi pedig még ennél is jobb. Intelligens volt és kifinomult. Beszélgettünk és nevettünk, aztán történt...
9.86 €
Egy Londonból New Yorkba tartó repülőjáraton felraktak az első osztályra. Az étel, a kiszolgálás és a pezsgő kifogástalan volt. A mellettem ülő kék szemű férfi pedig még ennél is jobb. Intelligens volt és kifinomult. Beszélgettünk és nevettünk, aztán történt...
12.67 €
A Szédítő ragyogás egyszerre romantikus regény, helyenként erotikus történet, egyben feszült krimi. Az egykor arab férjétől elszökött és évtizedek óta Európában...
9.27 €
Caroline Wood sosem gondolta volna, hogy egyszer ékes magyar nyelven súgja majd valaki fülébe: Szeretlek! Sármos, mindazonáltal nagyképű főnöke ez alkalommal egy családias panzióba küldi,...
11.26 €
Varázscipők! Bátorságot öntünk beléd, önbizalmat adunk, és erőt. Ha segítségre van szükséged, előbb-utóbb biztosan te is rálelsz a titkos cipészműhelyre. Zsófi imád mászni, és tényleg nagyon jó benne. Ám egyszer csak váratlanul semmi sem sikerül neki a mászófalon....
9.86 €
A mesterséges intelligencia (MI) hatalmasat lépett az elmúlt években: emberszerűvé vált a vele való kommunikáció. Ez egyúttal élessé tett rengeteg olyan kérdést is, amelyeket korábban a sci-fik világából ismertünk. Mikor ébred öntudatra? Elveszi a munkánkat?...
22.53 €