Szeánsz - Halálos hipnózis, 1894 - Csaba Földvári-Oláh

16.9 €

Az 1890-es években játszódó és a kor egyik legrejtélyesebb halálesetét feldolgozó szépirodalmi, lélektani krimi visszatér az író Centrál című regényének színes, mozgalmas világába. A millenniumi forgatag idején sorra nyílnak a kávéházak, valamint az éjszakai élet bohém színterei, az orfeumok, mulatók, varieték, de közben a kedélyeket a titokzatos hipnotikus szeánszokról szóló híradások is borzolják, különösen, hogy egy ilyen esemény egy nemesi család 22 éves lányának életét követeli. A regény cselekményének mozgatórugója éppen ez a megoldatlan rejtély, amely 1894-ben bejárta a világsajtót, és amiről cikket írt az akkor még csupán 16 éves Krúdy Gyula. Ez a korszak egyben Budapest európai nagyvárossá válásának és a tömegsajtó megszületésének időszaka is. Már riporterek járnak a hírek, a bűnügyek nyomában, mint ahogy történetünk esetében is, hiszen a Pesti Hírlap rendőrségi tudósítója megszállottan nyomoz, de a lány halálával kapcsolatos kételyeire maga sem tudja a választ: Vajon hipnózissal át lehet venni az uralmat egy másik ember felett, vagy akár az életétől is meg lehet őt fosztani? A nyomozás közben bírósági tárgyalótermekbe juthatunk be, kiruccanhatunk a császárvárosba, követhetjük a grandiózus millenniumi ünnepségeket. A riporter sikerei eddig az észszerű gondolkodásra épültek, ám ezúttal nem jut közelebb az igazsághoz, be kell lépnie egy számára ismeretlen világba ahhoz, hogy megértse a hipnózis erejét, ezért egyre jobban elmerül a titkos éjszakai életben. A kérdés csak az: végül sikerül-e kiderítenie az igazságot, vagy ő is áldozattá válik?

Podobné produkty

Egy apa. Egy anya. Egy kislány. A svéd kisvárosban elkövetett szörnyű mészárlásnak csupán egyetlen túlélője van, egy súlyosan sebesült kamasz fiú. A család ötödik tagja, a fiú nővére eltűnt. Mivel úgy fest, hogy a gyilkos az egész család kiirtását tűzte ki...
6.73 €
Tisza Kata könyvének központi motívumát képezik a kötődési sémák, az örökölt és bennünk rejlő, sokszor láthatatlan, sérült, rosszul működő kapcsolati programok, amelyek véget nem érően ismétlik önmagukat újabb és újabb látszólag eltérő, de mégiscsak nagyon...
14.07 €
Geronimo Stilton, riporter és a Rágcsáló Hírek fő­szerkesztője az utóbbi időben annyira túlhajszolta magát, hogy nagy­-nagy szüksége lenne egy kis pihenésre. Trappola mesél neki egy specialistáról, a Nagy Patkámiról, aki hipnózissal segít az ügyfelei­nek ellazulni....
5.04 €
Humoresky Kornela Földváriho z rokov 1963-1977 sú praktickou ukážkou inteligentného humoru z dielne známeho teoretika tohto odboru , ktorého pseudonymom zaváňajúce meno sa po naftalínových rokoch môže objaviť aj na obálke knihy, a tým zrušiť existenciu Miroslava...
16.9 €
Az Egyedül is ügyesen! sorozat kötetei a diákok mindennapi élethelyzeteiben felmerülő problémák magabiztos megoldására készítenek fel. A munkafüzetek témaválasztása komplex módon segíti a diákokat a tanult ismeretek életszerű alkalmazásában. A kötetekben a...
6.14 €
A munkafüzet olyan élethelyzetek megoldására készíti fel a kisdiákokat, amelyekben már önállóan kell helytállniuk, például a helyi közlekedés, vásárlás, könyvtárhasználat, biztonságos számítógép-használat. Az egymásra épülő feladatok megoldásával a gyerekek...
6.14 €
Biografiu Kornela Földváriho editorsky pripravil a zostavil spisovateľ Peter Krištúfek podľa záznamu spoločných rozhovorov, ktoré vznikli v rokoch 2007 – 2011. Kornel Földvári (1932 – 2015) v sebe skrýval viacero osobností. Bol spisovateľ, publicista, novinár,...
14.9 €
Kornel Földvári varuje: „Opakovanie je matkou múdrosti – ale zároveň aj macochou originality.“ Z podobných múdrych viet je akýmsi zázrakom zostavená celá kniha. Prichádzajú s takou ohurujúcou ľahkosťou, presnosťou a hravým pôvabom, že jej čítanie sa mení na...
18.9 €
V štvrtom zväzku súborného diela nazvanom O detektívke sú publikované zasvätené, ale prepiatym teoretizovaním nezaťažené štúdie o umení detektívky, o jej najznámejších tvorcoch i hrdinoch. Kornel Földvári sa neusiloval o encyklopedickú dôkladnosť sám svoju...
16.9 €