Százéves Trianon - János Drábik

9.27 €

A trianoni békediktátum bizonyíthatóan hamis tényeken és adatokon alapul. Ezt a szerződést a győztes antanthatalmak a kisantant-szövetségeseikkel kötötték a magyarokról, de nem a magyarokkal. A versailles-i Trianon-palotában a magyar küldöttséggel nem tárgyaltak, csak közölték velük a korábban már – nélkülük – meghozott döntéseket. A győztesek a trianoni békeparancsban csak a magyar nemzettel szemben tagadták meg az érvényes nemzetközi jogelvek alkalmazását. Egyedül a magyar néppel és államával szemben nem alkalmazták sem a történelmi, sem a nyelvi-etnikai, sem az önrendelkezési elvet. A történelmi magyar állam kétharmad részének elcsatolásával a területszerző államok kisajátították maguknak az így megszerzett országrészek történelmét is. Nem ismerhették el, hogy azok magyar területek, magyar történelemmel. Ezért egy hamis – mítoszokon, legendákon és történelemhamisításon alapuló – cseh és szlovák, román és délszláv történelmet kreáltak. Az elcsatolt területekkel együtt a magyar anyanyelvű lakosságból is több mint hárommillió a megkérdezésük nélkül az uralmuk alá került. Az új elit sajnálatos módon a mai napig despotaként elnyomja a magyar nemzet hatalmuk alá került részét. Trianon máig vérző seb. Gyógyítására törekedve kötéltáncosként állandóan egyensúlyoznunk kell a kívánatos és a lehetséges között. El kell sajátítanunk azt a bölcsességet, hogy megmaradjunk igaz magyarnak és egyben reálpolitikusnak, amikor arra keressük a választ: mit tegyünk ezzel a szörnyűséggel, amit a Trianon szó fejez ki számunkra? Döntsük meg? Fogadjuk el? Végleg törődjünk bele? Bármi is a válaszunk, szükségünk van Trianon szakszerű átvilágítására, Trianon eddig nem ismert összefüggéseinek feltárására. Ehhez kíván ez az írás szerényen hozzájárulni.

Podobné produkty

A történelem folyamán minden háborúnak volt saját neve. Kivéve annak, amelyikről ez a könyv szól. Ezt nemes egyszerűséggel úgy hívták: a nagy háború. Az elnevezés jól tükrözi a méreteit, amelyek minden korábbit felülmúltak. 1914-re az ipari forradalomnak és...
56.2 €
Mi történt a „párisi olympián”? Hogyan lőtte meg Horger Antal tanár urat a felesége? Miért ítélték el az álfőhadnagyot? Hogyan tudósított a magyar sajtó Hitler peréről a sörpuccs után? Miért párbajozott a főispán és az alispán? Hogyan aratott a halál a világháborúból...
7.01 €
A könyvecske útravalója 1. Működjünk tevékenyen közre Szűz Mária Szeplőtelen Szívének győzelmében! Szűz Mária Szeplőtelen Szívének győzelme és a világbéke 2. Szűz Mária Szeplőtelen Szívének győzelme és a hitből fakadó élet 3. Az öt elsőszombati ájtatosság Szűz...
4.29 €
Magyarország legidősebb gyakorló háziorvosa-családorvosa a 100. születésnapja után fogott ennek a lélegzetelállító emlékiratnak az elkészítésébe. A szerző egyszersmind egyike az utolsó szemtanúknak, akik a II. világháború végén Budapesten bujkálva élték túl...
8.42 €
Jó hírünk van a magyar olvasók számára: Rejtő Jenő a messzi északon, Svédországban reinkarnálódott! Jonas Jonassonnak hívják. Ez a Jonasson pedig nekiállt, és megírta a modern, 21. századi Svejket. Fülig Jimmy szelleme összetalálkozott az egykori cseh bakával,...
7.86 €
Alex és Ruby az időtükör segítségével karácsonykor Viktória királynő korába utazik. Igen ám, de az egyik rokonukat, Edithet az apja a legrosszabb hírű bentlakásos iskolába akarja küldeni! Alexéknek pedig mindenáron meg kell ezt akadályozniuk. Megható karácsonyi...
8.03 €
Egy svéd kisvárosban, az idősek otthonában születésnapi ünneplésre készülnek: az otthon lakóját, a százéves Allan Karlssont a helyi tanács és újság jelenlétében akarják felköszönteni. Allan azonban úgy dönt, az ablakon át megszökik az ünneplés elől. Sietségében...
15.49 €
BETELJESEDIK-E A HERDERI JÓSLAT AZ ELVESZÍTETT MAGYARLAKTA TERÜLETEKEN? A "jóslat", amelyet a XVIII. században Johann Gottfried Herder fogalmazott meg, így szólt: "A magyarok, mint az ország lakosainak legcsekélyebb része, most szlávok, németek, románok és...
8.94 €
A XX. század a háborúk százada volt. Nem élt a korszakban olyan nemzedék, mely ne tapasztalta volna meg a véres harcok következményeit: a lövészárkokat, a bombázásokat, a gáztámadásokat, az örökös félelmet – és a nagyapák, apák, hitvesek, gyermekek halálát....
12.9 €