Száz történelmi rege - László Kőváry

7.5 €

"A jelen munka inkább gyűjtemény, melyet az irodalom és nép ajkáról csaknem ugy adok, amint azokat találtam. Mint a Régiségek és Ritkaságok mutatják, e munka már azok megjelenésekor készen volt. Hogy azon száraz tárgyakat némileg kellemesekké tegyem, egy részét az említett művekben is közöltem; de miután itt összeszedve adom, azok egy második kiadásánál ismét közölni nem fogom. Nagy részét magam lestem le a nép ajkáról, néhányat Száva Farkas és Pataki Ferencz ügyszeretetének köszönhetünk; a versalakot pedig egészen Dózsa Dániel barátomnak, ki gyűjteményemet meglátva, oly gyönyörét lelte benne, hogy néhány szöveget verssé rögtönzött. Hogy néhány nem tisztán rege alaku tárgyat is e kötetben hozok, mentse az, hogy nem volt elég regém egy kötetre; és a most költötteket, vagy alaktalan töredékeket felhasználni ez úttal nem akartam. E kötetet: száz történelmi adoma követendi, még ez évben." (a Szerző)

Podobné produkty

Beláthatnánk végre, hogy a történelem nem játszótér. Nem engedelmes szolgálóleánya az emberiség önjelölt tervezőmérnökeinek, és nem is a jó tündér, aki a kívánságokat várja. A történelem nem kívánságműsor, hanem hatóság, az intelligens értelem legfelsőbb hatósága....
7.88 €
A magyar közélet két világháború közötti szereplőiről keveset tudunk, vagy sokszor csak azt, amit a diktatúra évtizedeken át sulykolt. Tőkéczki László történész harmincnégy magyar sorstörténetet szabadított ki a múlt fogságából. A "Történelmi arcképek II."...
26.89 €
Amit történelemként ismerünk meg és fogadunk el, az többnyire a győztesek történetírása, mely hatalmi pozícióik megerősítésére és legitimálására szolgál. Emiatt is lehetett 1956 sötét ellenforradalom 33 éven át, majd immár szintén 33 éve dicsőséges forradalom....
19.32 €
Kovács Krisztián első regénye a múlt és a múlt által befolyásolt jelen megértésére tett szenvedélyes generációs kísérlet. Az előző század a jelen rémálmaként vissza-visszatér, és ha már nem menekülhetünk előle, jobb, ha szembenézünk vele, akármennyire félelmetesnek...
9.29 €
A keresztény vallás történetét a történetiség szempontjából kutató elemzések kevés figyelmet fordítanak annak az értelmezésére, hogy mely események bekövetkezése indította útjára a keresztény vallást, illetve hogy miért Jézus vált a Krisztussá a keresztény...
13.89 €
2023. október 7-én olyasmi történt, amire azelőtt nem volt példa a zsidó állam történelmében: a Gázai övezetből 20 perc alatt több ezer rakétát lőttek Izraelre, majd ezt követően a Hamász militánsai az övezetet körülzáró falakat áttörve kegyetlen mészárlást...
12.96 €
A nemzetközi bestseller gyönyörűen illusztrált képregényváltozatának harmadik kötete. Néha a történelem nem tűnik egyébnek undok uralkodók, vérszívó vezérek és disznó diktátorok soránál. De biztos, hogy tényleg ők irányítanak? A történelem urai lenyűgöző és...
19.69 €
Magyarország képes történelem atlasza ötvözi magában a történelemkönyvek és a történelmi atlaszok erényeit. Színes térképekre és illusztrációkra épülő, olvasmányos szövegek segítségével mutatja be történelmünk eseményeit, nagy korszakait. A szövegek magyarázzák...
12.87 €
A Cartographia Tankönyvkiadó népszerű Történelmi Világatlasza kontinensenként és korszakokra tagolva részletes térképlapokon ábrázolja az emberiség történelmét az ősi emberfajták kialakulásától a XXI. század elejéig. Főbb jellemzők: - fűzött, ragasztott könyv...
39.15 €