Szakrális új nő - Mamagésa Soma

15.49 €

Korszakunkban minden szinten, szinte mindenki a változásról beszél, ír, szónokol, tanít - hiszen benne vagyunk, éppen éljük. Bomlik le a régi, s közben már épül, készül, érik az új. Mágikus időzónában vagyunk, nem véletlen, hogy a nagy színjátékra ennyien megjelentünk itt a Földön. Az, hogy mi lesz a pontos forgatókönyv, nincs kőbe vésve. Attól függ, hogy mennyien ébredünk, gyógyulunk, kapcsolódunk magunkhoz, magunkon keresztül a Forráshoz, Istenhez, a nagy közös egyhez, egymáshoz és persze az Anyaföldhöz. Új nő, új férfi, új ember van születőben. A 2017-ben megjelent Félelem nélkül - az új nő születése című könyvemben már írtam erről, de mostanra a téma kinyílt, mint egy hatalmas és gyönyörű legyező. Nőies, színes, részletgazdag, és persze praktikus. Ebben a könyvben - ahogy mondani szoktam - nemcsak tanácsot, de kalácsot is adok, hogy minél inkább segíthessem az új ember megszületését. Mert ezt a könyvet - a 12. könyvemet, az eddigi fő művemet, amelyre évek óta készülök - nemcsak a nőtársaimnak ajánlom, hanem mindenkinek, aki tudja, hogy a mindannyiunkban ott levő női miNŐség jelenléte és megélése mennyire fontos ebben az óriási átalakulásban. És igen, nekünk, nőknek most kiemelt feladatunk van. Esténként, mint egy altatót, énekelem magamnak: Kapcsolódom magamhoz, kapcsolódom hozzád, együtt jobban elbírjuk majd a ránk váró sok csodát, a ránk váró sok csodát.

Podobné produkty

Amit történelemként ismerünk meg és fogadunk el, az többnyire a győztesek történetírása, mely hatalmi pozícióik megerősítésére és legitimálására szolgál. Emiatt is lehetett 1956 sötét ellenforradalom 33 éven át, majd immár szintén 33 éve dicsőséges forradalom....
19.32 €
A légzés ereje egészségünk megőrzésének fontos eszköze. Legújabb könyvében a buddhista tanító, Tenzin Wangyal Rinpócse ősi tibeti légzés- és mozgásgyakorlatokat mutat be. Világosan, könnyen érthető nyelven írja le a két erőteljes meditáció, a Kilenc Tisztító...
9.52 €
"Ha elfogadjuk az évszakokat mind a természetben, mind az életünkben, harmóniába kerülünk velük - pihenünk, amikor szükséges, kihasználjuk az elcsendesedés és a belső fejlődés időszakait, majd megéljük a növekedést, amikor annak jön el az ideje." A mai naptár...
14.65 €
2010 óta tartok tanfolyamokat és előadásokat a szakrális geometria tárgykörében, amelyet emellett folyamatosan kutatok is. Az idők során felmerült igényekre és kérésekre válaszul e kötetben összegyűjtöttem az elmúlt évek legizgalmasabb felismeréseit, amelyeket...
27.89 €
DERŰ. De jó kis szó ez! "Ott fönn a derűs ég, valami tiszta, fényes nagyszerűség." (Kosztolányi Dezső) Jó ideje életcélomul tűztem ki, hogy derűs idős ember szeretnék lenni. Olyan, akiben ott van a belső béke és elégedettség állapota, akiből mindvégig árad...
16.9 €
Nem tudom megmondani, honnan jött és jön az a hatalmas hajtóerő, ami tulajdonképpen egész fiatal korom óta arra ösztönöz, hogy segítsek másokat felszabadítani, vagy ráébreszteni arra, hogyan könnyíthetnek az életükön. Ezt nyilván saját életemben kellett először...
12.46 €
Szeretnél örömtelibb, teljesebb életet élni? Szívesen tennél saját egészségedért? Megszabadulnál az éveken, olykor évtizedeken át magaddal cipelt terhektől? Megélnéd természetes nőiességedet, de nem tudod, hogyan fogj hozzá? Nos, van, aki a gyógyulásért a hagyományos...
12.67 €
Soma Mamagésa legújabb, immár 11. kötete egyfajta összegzése eddigi munkáinak. Középpontjában most is korunk egyik legizgalmasabb témája, a szabad akarat megnyilvánulása, a tudatos döntés áll. Nők és férfiak döntései önmagukról és másokról, szerepeik, egymás...
12.67 €
"Kilenc éve jelent meg az első könyvem, és a sorban ez a kilencedik. A 9-es a számsor vége, amely a számmisztikusok szerint egyben egy korszak lezárultát is jelképezi. Ez valóban így van. Úgy érzem, ebben a kötetben adom át a legesszenciálisabban azt az életszemléletet,...
10.16 €