Szajha - Perry J.L.

9.83 €

Egyetlen szenvedélyes éjszaka egy bűnösen izgató idegennel megváltoztat mindent. Jade: a gyermekkorom kemény volt. Anya belehalt a szülésbe, apa nem tudott gondoskodni rólam, tízéves koromig nevelőszülőknél helyeztek el. Nem kellettem senkinek, szeretet nélkül nőttem fel, miközben egyik rémes otthonból a következőbe kerültem. Akkor kezdett jobbra fordulni a sorsom, amikor tizenegy évesen örökbe fogadott egy gazdag társaságbeli hölgy. A dolgok azonban nem mindig olyanok, mint amilyennek látszanak. Ekkor még nem tudtam, de örökbe fogadó anyámnak nagy tervei voltak velem... Brock: kiváltságosan nőttem fel. Mindenem megvolt. Pénz, jó külső, vonzerő, siker és gyönyörű nők végtelen sora. Nem akartam elkötelezni magát. Könnyen szereztem a nőket, gyakorlatilag a lábam előtt hevertek. Mindnyájan azt akarták, ami eddig senkinek nem sikerült. Megfogni a dögös, gazdag agglegényt. Aztán megismertem Jade-et. Olyan volt, akár a friss levegő. Kihívás. Teljesen más, mint azok a nők, akikhez hozzászoktam. Együtt töltött első éjszakánkon fellobbant bennem valami mindent elsöprő izzó vágy, hogy Jade az enyém legyen, hogy birtokoljam őt. Jade-nek azonban más tervei voltak. De Brock Westonnak senki nem mondhat nemet. Senki. A nagysikerű No.1. bestseller ROHADÉK szerzőjének legújabb regénye lélegzetelállítóan sodró, magával ragadó, varázslatos olvasmány.

Podobné produkty

Micsoda szajha, cafka, céda… Az ilyen és ehhez hasonló jelzőkkel rendre bélyegeznek meg nőket. Boleyn Anna, a Nagy Szajha; Kleopátra, a Szajhakirálynő; Marie Antoinette, az Osztrák Szajha; I. Erzsébet, az Angol Szajha. Hogy csak néhány ismert asszonyt említsünk;...
19.69 €
„Él egy színész Stratfordban, eladó egy szexboltban. Rá-rájár a viagrára, így lesz tökös minden dráma, amit ír majd Londonban.” Gyárfás Endre limerickekben...
1.38 €
Mi történik, ha egy kisgyereket trauma ér? Hogyan hat a bántalmazás az agyra – képes-e meggyógyulni? Bruce D. Perry páciensei elképzelhetetlen rémségeket éltek át: népirtást, szüleik meggyilkolását, családi erőszakot, szekrényben és ketrecben, világtól elzárt...
15.49 €
Átdolgozott, bővített, új kiadás. Mi történik, ha egy kisgyereket trauma ér? Hogyan hat a bántalmazás az agyra - képes-e meggyógyulni? Bruce D. Perry páciensei elképzelhetetlen rémségeket éltek át: népirtást, szüleik meggyilkolását, családi erőszakot, szekrényben...
10.14 €
A ketrecbe zárt fiú – és más történetek egy gyerekpszichiáter jegyzetfüzetéből című kötet szerzőinek új könyve. „Megoldja az empátia a világ összes problémáját? Természetesen nem. De kevés probléma oldható meg együttérzés nélkül." Empátia nélkül nincs sem egészséges...
8.45 €
Megannyi állathoz képest kevés a fogunk, úgyhogy minél előbb tanulunk meg vigyázni rájuk, annál jobb. Sok oka van annak, amiért megírtuk ezt a könyvet, amely bemutatja, mit, hogyan és - a legfontosabb! - miért. Akár hiszed, akár nem, nagyon jól fogsz szórakozni,...
16.9 €
In this classic work of developmental psychology, renowned psychiatrist and the co-author of the #1 New York Times bestseller What Happened to You? reveals how trauma affects children-and outlines the path to recovery. "Fascinating and upbeat.... Dr. Perry...
18.95 €
„Az év olvasmánya!” Cathy Bramley Barátságok és párkapcsolatok – amiket elveszítesz, és amiket megtalálsz. Adam Stowe alig várja a legjobb barátja lagziját. Adam jóképű és jó a szövege, a lakodalmon ingyen van az ital, és a szinglik asztalánál bőven vannak...
9.83 €
Helen Franklin húsz évvel ezelőtt szörnyű bűnt követett el, amit azóta sem tud magának megbocsájtani: lelkében a felejtés és az emlékezés erői küzdenek. Furcsa kézirat kerül a kezébe. Az emberi történelem legsötétebb fejezeteiről szóló dokumentumokat tartalmazza,...
12.87 €