Szabadság - Angela Merkel

20.51 €

SZABADSÁG – Visszaemlékezések 1954–2021 címmel jelenik meg a korábbi német kancellár, Angela Merkel könyve. A régóta várt emlékiratokat világszerte több mint 30 országban adták ki november 26-án. Magyarországon az Animus Könyvek gondozásában jelenik meg Németország első női kormányfőjének memoárja.„Szeretném érthetővé tenni, hogyan működik a politika, milyen elvek, milyen mechanizmusok működnek benne, és hogy mi vezérelt engem”– írja Angela Merkel, aki tizenhat éven keresztül a világpolitika egyik meghatározó alakja volt. Politikai tanácsadójával, Beate Baumann-nal közösen megírt emlékirataiban a korábbi kancellár életének fontos pillanatait eleveníti fel. A közel hetven évet felölelő időszak felét a korábbi NDK-ban, második részét az újraegyesített Németországban töltötte Merkel. Eddig soha nem tapasztalt őszinteséggel beszél gyermekkoráról, ifjúságáról és az NDK-ban folytatott tanulmányairól, valamint a drámai 1989-es évről, amikor leomlott a berlini fal, és megkezdődött politikai karrierje. Merkel, aki hazájának első női kormányfője volt, feleleveníti a világ legbefolyásosabb embereivel folytatott beszélgetéseit, és olyan jelentős európai és nemzetközi eseményekre világít rá, ahol a napjainkat is alakító döntések születtek. Merkel könyve egyedülálló betekintést nyújt a hatalom belső működésébe, és határozottan kiáll a szabadság mellett.„Mit jelent számomra a szabadság? – teszi fel a kérdést Angela Merkel. – Ez a kérdés egész életemben foglalkoztatott. Természetesen politikusként is, hiszen a szabadságnak demokratikus feltételei vannak, demokrácia nélkül nincs szabadság, nincs jogállam, és nem érvényesülnek az emberi jogok. A kérdést azonban egy másik síkon is izgalmasnak találom. Szabadság – számomra azt jelenti: megismerni, hol húzódnak a saját határaim, és elmenni azokig. A szabadság számomra az, hogy sohasem hagyok fel a tanulással, sosem kell megállnom, hanem továbbléphetek azután is, hogy a politikából már kiszálltam.”

Podobné produkty

SZABADSÁG – Visszaemlékezések 1954–2021 címmel jelenik meg a korábbi német kancellár, Angela Merkel könyve. A régóta várt emlékiratokat világszerte több mint 30 országban adják ki november 26-án. Magyarországon az Animus Könyvek gondozásában jelenik meg Németország...
33.75 €
Éld át A szabadság ötven árnyalatának érzékiségét, románcát és fordulatait Christian Grey gondolatain, megfigyelésein és álmain keresztül! E L James újra ellátogat az Ötven Árnyalat világába, hogy feltárja a világszerte több millió olvasót rabul ejtő szerelmi...
16.13 €
A gyönyörű és dúsgazdag Helena Cabot Barnes egy szépreményű ifjú szenátor felesége, s egy csodálatos kisfiú édesanyja. Mindene megvan, amit nő csak kívánhat, nem csoda hát, ha mindenki irigyli Saratoga Springsben. A csillogó felszín azonban sötét titkot rejt:...
9.83 €
"1848-49 vérzivataros napjaiban egyes hölgyek szinte megtáltosodtak. Könyvünkből kiderül, hogy noha egyenként, összességében valósággal csapatostul jelentkeztek -férfiruhában- honvédnak, néha egészen dicsőséges, máskor egészen bizarr szerepet töltve be. Szó...
6.52 €
„Az a „nép”, mely a hatalmat gyakorolja, nem mindig azonos azzal, melyen a hatalom gyakoroltatik.”
4.36 €
Lili és Bálint története az 1848-as szabadságharc idején játszódik. De játszódhatna száz évvel korábban, vagy akár ma is. Mit érnek az érzéseink, ha nem éljük meg őket, a gondolataink, ha nem hallgatunk rájuk? Mit ér a szabadságunk, ha a lelkünkben rabok vagyunk?...
12.9 €
„Egyre gyakrabban zaklattak az utcán. Természetesen nem minden férfi ismerte fel bennem Zarifát, a karmesternőt, de a megjelenésem irritálta őket: a ruhám, a nadrágom, a tornacipőm, a lazán a hajamra vetett kendőm. A fővárosban voltunk ugyan, de a háború, meg...
7.04 €
„Egyre gyakrabban zaklattak az utcán. Természetesen nem minden férfi ismerte fel bennem Zarifát, a karmesternőt, de a megjelenésem irritálta őket: a ruhám, a nadrágom, a tornacipőm, a lazán a hajamra vetett kendőm. A fővárosban voltunk ugyan, de a háború, meg...
11.26 €
A Magyarország története című sorozat történelmünk kezdeteitől napjainkig összefoglalja a legfontosabb eseményeket, bemutatja a kiemelkedő történelmi személyiségeket. Ez a kitűnő,...
2.79 €