S.T.A.L.K.E.R. – Katasztrófa sújtotta terület - Vaszilij Orehov

7.01 €

Hemul, a kommandós kiképzőből lett stalker rosszul tűri, ha csapata nem az elvárásai szerint viselkedik. Ám mivel kockázatos küldetéseiért kapott pénze rendszerint kifolyik a keze közül, most mégis kénytelen kísérőül szegődni egy csoport extrém kalandokat kereső, öntörvényű turista mellé. A Zóna azonban nem az a hely, ahová önfeledt szafarikra járhat az ember. A vadásztúra ígéretesen indul, ám a mutánsoktól hemzsegő vidék korántsem veszélytelen. Az első összecsapások után a csapat tagjai arra is ráébrednek, hogy a legveszedelmesebb szörnyeknek olykor emberarcuk van. No persze olykor a turisták sem egyszerű turisták. De hogy az önként vállalt vesszőfutást ki ússza meg élve, ki juthat ki a Zónából – ha ki lehet még jutni belőle egyáltalán –, azt még egy tapasztalt stalker sem tudja előre megmondani. Vaszilij Orehov lélegzetelállítóan pörgős akcióregényében kaland kalandot követ, és legfőbb tanulságként a szerző azt hirdeti: senki nem az, akinek elsőre mutatja magát. Miként ez a könyv sem. Látszólag kompakt, befejezett történet, de eláruljuk, hogy hamarosan érkezik a folytatás, majd pedig még egy kötet, mert így válik teljessé a trilógia.

Podobné produkty

ELSŐ KATASZTRÓFA: FÉRFIAK Faith Duffy nehéz kamaszkor és nagy pofára esések árán tanulta meg, hogy a szerelemben nem szabad hinni, mégis egy nagyon gazdag és nagyon öreg férfi tökéletes társa lett. A férfi halála után azonban nem maradt neki más, csak a társtalanság...
12.46 €
Kinga gimnáziumi tanárnő. És listamániás. Listát ír a bevásárlásról, dolgokról, amiket nem szabad elfelejtenie, amiket el kell felejtenie, amiket imád és amiktől-akiktől...
8.45 €
Előítéletekkel és ellenségképekkel, félreértésekkel és fenntartásokkal terhelt közös múltunkról ma is nehéz értelmes párbeszédet folytatni. Márpedig egymás történelmének ismerete nélkül aligha lehet az egymásrautaltságot megélhető sors- és feladatközösséggé...
17.58 €
Amikor Truman elnök elrendelte Hirosima és Nagaszaki bombázását, senki sem tudta pontosan, milyen pusztító erő rejlik az atommaghasadásban. A nukleáris katasztrófák kapcsán rögtön eszünkbe jutnak a csernobili és a fukusimai reaktorokban bekövetkezett végzetes...
12.67 €
A természet lenyűgöző erői nap mint nap megmutatják iszonyatos erejüket: földrengések rázzák meg a talajt, vulkánok okádnak izzó lávát, tornádók és cunamik csapnak le, futótüzek pusztítanak. A világűrből a Föld felé száguldó aszteroidák fenyegetnek, és ha becsapódnak,...
10.32 €
"„Apától születek. Kettéhasítom a fejét.” Ezekkel a drámai mondatokkal indul a regény, Pallasz Athéné mítoszának modern újraértelmezése. A helyszín ezúttal nem az ókori Olimposz hegye, hanem egy svéd kisváros, ahol a tizenkét éves Anna apját mentőautó szállítja...
11.29 €
A klónok háborúja, a Birodalom és az Első Rend előtt a jedik fényt visznek a galaxis minden szegletébe. A jedik úgy hiszik, sikerült legyőzni a rettegett fosztogatók bandáját, a Nihilt; a kalózok létszáma megfogyatkozott, a vezérük elmenekült. Vernestra Rwoh...
12.11 €
Az atomháború réme régóta kísérti az emberiséget, 2022 óta pedig ismét fokozott figyelem övezi a témát. Ha bekövetkezik, az az első és egyben az utolsó is lesz. Az oknyomozó újságírás behatóan foglalkozik a nukleáris hadviselés különböző aspektusaival: technológiákkal,...
16.9 €
Heidi lassan berendezkedik a Seprűfalva Akadémián. Ott vannak az új barátai, de főleg Hunterre figyel, akibe tényleg belezúgott. Csakhogy van egy probléma: Hunter nagyon népszerű. Hogyan keltse fel a fiú figyelmét? A barátai azt tanácsolják, ne tegyen semmit,...
12.67 €