Sorsok nyomában - Piltman Péter

4.2 €

Képzeljünk el egy világot, amit a technika vívmányai még nem hálóztak be, amit nem kebelezhetett be a „haladás”. Egy olyan kort, mikor a fejlődés még nem hódított meg lelkeket, s nem is lopta be magát az emberek szívébe, mindennapjaiba. Ebben a könyvben egy ilyen helyen próbálják magukkal ragadni, beszippantani a kedves olvasót az események, hiszen az itt élők minden más földrésztől elszigetelten, egy szigeten tengetik mindennapjaikat, mit sem tudva a tengeren túli életről. Itt a sziget a teljes Világ. Ez, az ármánnyal és reménnyel átitatott valóság, melyben a boldogulásért vívott küzdelmek sokaságában mindig megmutatják magukat azok a Lehetőségek is, melyek – egy göröngyös úton ugyan, de – egy jobb élethez vezetnek. Itt egy élet néha kevesebbet ér egy falat kenyérnél, de egy álmot is többre becsülhetnek mindennél, mindenkinél. Isten hozta hát a kedves olvasót a – Végzettel keresztbe-kasul átszőtt – Sorsok nyomában.

Podobné produkty

Egy augusztusi délután Oroszország legtávolabbi félszigetének fővárosában nyoma veszik két lánytestvérnek. Minden jel arra utal, hogy elrabolták őket. Eltűnésük felbolygatja a várost, önkéntes kutatóosztagok indulnak a keresésükre, de a rendőrségi nyomozás...
7.8 €
A ?Belgiumban – és részben Magyarországon is – élő Pándy András családjából 1986 és 1992 között hat személy tűnt el nyomtalanul. Ez a tény a belga rendőrség...
6.45 €
Király Levente olyan részletességgel mutatja be Bud Spencert, amely eddig ismeretlen volt. Ennek a földi csodának a megteremtéséért San Gennaro-díjban részesítjük!" - Gianni Simioli, a San Gennaro Bizottság elnöke. A Piedone nyomában könyv a hat fesztiváldíjat...
11.26 €
Pierre, a labirintusnyomozó új ügyön dolgozik. Mr. X ellopta az Útvesztőkövet, melynek varázserejével egész Operavárost óriási labirintussá lehet változtatni. Segítsetek Pierre-nek és a barátnőjének, Carmennek megtalálni a kiutat az útvesztőkből, és megállítani...
19.72 €
„Tényleg ez a megoldás: lefeküdni és megadni magunkat? És mi lesz a gyerekkel, akit el kell hozni az óvodából? A kisbabával, akinek a pelenkáját muszáj kicserélni? A páciensekkel, akik a rendelőben várakoznak? Lehet-e értékes életet élni állandó fájdalom mellett?...
12.11 €
"Milyen nyelven beszéltek egymással a két világháború közt született pozsonyiak? Hogyan kommunikáltak otthon, a piacon, a hivatalban vagy a gyógyszertárban? Kik voltak ők egyáltalán: németek, magyarok, szlovákok, zsidók, vagy egyszerűen csak prešpurákok? Jozef...
17.58 €
„A mágikus ellentéte nem az átlagos. A mágikus ellentéte az emberi.” Az álmodók köztünk járnak… ahogy azok is, akiket megálmodnak. Az álmodók átka, hogy nem tudják abbahagyni az álmodást – legfeljebb megtanulhatják irányítani. Azok, akiket megálmodtak, nem...
12.9 €
"Chase Walker régebben rendes srác volt megnyerő, sportos, fényes jövő várt rá. De az életét sújtó tragédia után mélységesen elkeseredik. Az alkohol és a kábítószer fogságában fel sem tűnik neki, hogy eltékozolja az ifjúságát, mígnem egy nap letartóztatják....
10.71 €
"Hogyan lehet elszakadni a múlttól látható sebhelyek nélkül?" Henri Lachapelle - becenevén a "Kapitány" - ugyanúgy szereti a lovakat, mint tinédzser unokája, és igyekszik átadni tudását a lelkes és motivált lánynak. Amikor azonban az idős férfi kórházba kerül,...
16.9 €