Sörrel a kezemben kitartóbban álldogálok - Körösényi Dániel

1.41 €

Kitanítottam, hogyan viselkedjen, ha az Árpádba érünk, hogy semmiképp ne kérjen Unicumot, mert azt új vendég nem kaphat, kérjen csak egy gönci barackot meg egy sört, igya meg a pultnál a pálinkát, s csak azután üljön a bárszékre, de még mielőtt a söréből inna, mondjon magáról valami kedveset csak úgy, maga elé. Nem firtatta, miért ilyen bonyolult az ügy, de elkerekedett a szeme. Azt azért hozzátette, hogy nemigen szereti a sört, de azért meg bírja inni. Mondtam, hogy jó, de ezt ott ne hangoztassa. Lassan oda is értünk, a környező utcákból már kezdtek megindulni a törzstagok, hogy elfoglalják megszokott asztalaikat. Mi is beértünk, Leó mindent úgy csinált, ahogy mondtam. Kért egy barackot meg egy sört, a barackot lehúzta, böfögött egyet, mint egy őstehetség, majd leült, és azt mondta, csak úgy maga elé, kurva jól hegesztek, majd megitta a sört is egy hajtásra, aztán megkérdezte a tátott szájjal figyelő Petejkát, mit tudna ajánlani, ezután mit igyon. Mondanom sem kell, Petejka azonnal beleszeretett Leóba, mikor megmondtam neki, hogy a fiúnak szerelmi bánata van, jöttek az ingyen körök. Petejka mindig is érzékeny volt a szerelmi bánatra. Végül Leó a pultra borulva elaludt, ott aludt másnap reggelig, szóval rohadtul elkéshetett a munkából.

Podobné produkty

A Biblia megszólító erejű fordításáról ismert amerikai lelkész, Eugene Peterson immár klasszikusnak nevezhető műve keresztények százezreit bátorította Krisztus kitartó követésére. A tizenöt zarándokzsoltár modern, sokszor meglepően új értelmezést kínáló fordítását...
10.12 €
"Miért nem vagy egy kicsit kitartóbb?!" Vajon melyik szülő száját nem hagyta még el ez a mondat... A kérdés az, hogy mit érünk el valaminek a számonkérésével, amiről gyermekünk azt sem tudja, hogyan kezdjen hozzá. Pontosan ebben segít ez a kötet: tizenöt, eszköz...
10.42 €
Csak ez ne kerüljön senki kezébe, idézi önmagát, és persze hogy nem gondolja komolyan. Hiszen például kicsoda is ő (Constance, Connie, a férje után Chatterley, apja után Reid, Wragby Hall úrnője, a vadőr szeretője), a Lady? Neki oly mindegy, von finoman vállat,...
9.01 €
Kitaró patří k nejznámějším a nejvydávanějším příběhům manga v Japonsku. Již v roce 1954 na sebe Mizuki upozornil prvními povídkami o klukovi jménem Kitaró, pocházejícím z duchařského rodu ze hřbitova, a konfrontujícím každodenní život jak s moderní společností...
32.89 €
Detská skriňa KITARO je jedinečná v tom, že je modulárny a môžete ju zmontovať podľa potreby. Dokonca aj jej police si môžete navrhnúť a poskladať podľa toho, ako práve potrebujete. Skladá sa z 12-tich plastových úložných boxov. Jednoduchá a praktická skriňa...
79.9 €
Detská modulárna skriňa Kitaro je ideálnym riešením pre organizáciu priestoru v detskej izbe. Jej biela farba s hnedým vzorom dodáva interiéru sviežosť a moderný vzhľad. Skriňa je vyrobená z kvalitného plastu a kovu, čo zaručuje jej dlhú životnosť a odolnosť....
69 €
Ismerd meg az állatok világát, és egészítsd ki az oldalakat a hatalmas matricákkal ebben az apróságoknak készült foglalkoztatókönyvben! Színezz kedvedre, majd pattintsd ki a mókás kártyákat! Próbáljátok ki a különböző játékokat, és közben utánozzátok az állatok...
4.22 €
Danny bá' egészen különleges tanár. Szerinte az iskolában mindenkinek azt kell csinálni, amiben a legeslegjobb. Mindig támad egy ötlete, amivel feldobja az órát, akár matekról, akár helyesírásról, akár földrajzról van szó! Nála a múzeumlátogatás az év legizgalmasabb...
9.96 €