Sörgyári capriccio - Bohumil Hrabal

8.45 €

Ha, mint a legnagyobbakéban, Hrabal életművében is vannak olyan regények, amelyeken nem fognak az évek, és amelyeknek színei, hangulatai egyáltalán nem fakulnak, és amelyekhez idővel csak egyre makacsabbul ragaszkodik az olvasó, a Sörgyári capriccio mindenképpen közéjük tartozik. Olyan mesebeli, délibábosan reszkető díszletek közé csöppenünk, ahol már-már valóban elhisszük, hogy megállt az idő, hogy a szereplőkkel együtt mi is boldog Csipkerózsika-álomba szenderültünk. Egy talán sohasem létezett, mégis otthonosan ismerős kisvárosias és békebeli világ idillje ragyogja be ezeket a lapokat, amelyeken Hrabal édesanyjának, nevelőapjának és az életművében gyakran felbukkanó, habókosan bölcs tanítómesterének, Pepin bácsinak a fiatalsága elevenedik meg. „Chagall festészetének stílusa ihletett - írja Hrabal -, s a külső, szembeszökő eseményeket feljegyző és montírozó poétikát a vágy belső modelljével ötvöztem, és ez a vágy tette lehetővé, hogy egy fiatalasszonnyá változzam, a képzelet zseblámpájával bevilágítsak a múltba, és megjelenítsek egy életszeletet, melyből szövegbe menthető egy gyönyörű asszony, akit elnyelt a könyörtelen idő.”

Podobné produkty

Ha, mint a legnagyobbakéban, Hrabal életművében is vannak olyan regények, amelyeken nem fognak az évek, és amelyeknek színei, hangulatai egyáltalán nem fakulnak, és amelyekhez idővel csak egyre makacsabbul ragaszkodik az olvasó, a Sörgyári capriccio mindenképpen...
11.26 €
Cseh idill. A 68-as prágai szovjet bevonulás után Hrabal bezárkózott kerskói házikójába. "Ha rosszkedvem volt, kimentem hozzá, és jól leittuk magunkat. Mellette visszatért az életkedvem" - emlékezik Jiří Menzel. A Sörgyári capriccio 1970-ben született. Hrabal...
11.5 €
Slavné dílo Vladislava Vančury o příhodách kouzelníka Arnoštka, krásné Anny, paní Kateřiny a především tří pánů v nejlepších letech, kteří se v malém lázeňském městečku nudí v červnovém dešti. Francouzské vydání Rozmarného léta přeložil Jan Rubeš . Kniha je...
13 €
Povídková sbírka, shrnující to nejlepší z tvorby českých autorů (s jednou slovenskou výjimkou), kteří se věnují žánru space opera. Kontakty s mimozemskými civilizacemi, dobývání neznámých zákoutí vesmíru, objevování nových světů... Nechte se unést fantazií...
18.04 €
Edice "Evropská space opera" Povídková sbírka, shrnující to nejlepší z tvorby českých autorů (s jednou slovenskou výjimkou), kteří se věnují žánru space opera. Kontakty s mimozemskými civilizacemi, dobývání neznámých zákoutí vesmíru, objevování nových světů......
6.62 €
Kniha Miloše Vacka "Má životní Capriccia" vychází během krátké doby ve druhém vydání. Skladatel, který se v tomto roce dožil 80 let, netradičním způsobem líčí svůj dlouhý život v umělecké rodině na malém městě v Kamenici n. L. Zde také usiloval o vstup na aktivní...
9.35 €
Philips 16456/93/16 - LED vonkajšie svietidlo s čidlom CAPRICORN LED/6W IP44 16456/93/16
49.9 €
Philips 16455/93/16 - LED vonkajšie nástenné svietidlo CAPRICORN LED/6W IP44 16455/93/16
49.9 €
Philips - LED Vonkajšie nástenné svietidlo CAPRICORN LED/4,3W/230V IP44 872110311001500
74.9 €