Sok jó ember - Ashley Flowers,Zoltán Pék

15.46 €

Sosem lehet tudni, mi történik a zárt ajtók mögött. Margot huszonhat éves, nagyvárosban él, újságíróként dolgozik. Most visszatér a szülővárosába, mert nagybátyja ápolásra szorul. Gyerekkorában a szemközti házban élő lány, January eltűnt, órákkal később az árokban találták meg. Margot és January pontosan egyidősek voltak. Húsz év telt el, de Margot továbbra sem tud szabadulni az érzéstől, hogy akár ő is lehetett volna a másik kislány helyett. Ami a legrosszabb, a gyilkost azóta sem kerítették kézre. Szülővárosa, az Indiana-beli Wakarusa pontosan olyan, mint amilyennek Margot régről emlékszik rá - fojtogató atmoszféra, titkolózó emberek. Aztán jön a hír, a szomszéd városkában eltűnt az ötéves Natalie Clark, kísértetiesen ugyanolyan körülmények között, mint ahogy annak idején January. Margot-ból előtörnek a régi érzések: megfogadja, hogy Natalie nyomára bukkan, és egyszer s mindenkorra megoldja January meggyilkolásának rejtélyét.

Podobné produkty

Nic nővére, Kasey hét éve tűnt el. Nic élete akkor akadt el, és azóta se indult be újra. Most huszonnégy éves, otthon ül a lepukkant lakásban, és ugyanazon a munkahelyen dolgozik, ahol már középiskolásként is. Kasey-ről azóta sincs hír, annak idején az autóját...
16.87 €
Všichni z Wakarusy si pamatují dávný případ January Jacobsové. Margot bylo tenkrát šest, stejně jako January. Už dávno žije jinde a je novinářkou, ale vždy ji pronásledoval strach, že místo ní mohla zemřít ona. Když se vydá domů, aby pomohla s péčí o strýce,...
15.07 €
Všichni z Wakarusy si pamatují dávný případ January Jacobsové. Margot bylo tenkrát šest, stejně jako January. Už dávno žije jinde a je novinářkou, ale vždy ji pronásledoval strach, že místo ní mohla zemřít ona. Když se vydá domů, aby pomohla s péčí o strýce,...
23.6 €
Dve ženy zmizli bez stopy. Polícia je bezradná, ich sestry sa však odmietajú vzdať. Nicole Monroeová žije už sedem rokov v tieni jedinej noci – noci, keď jej staršia sestra Kasey zmizla bez stopy. Polícia prípad po čase odložila, no Nic sa nedokáže s tým zmieriť...
13.95 €
Dve ženy zmizli bez stopy. Polícia je bezradná, ich sestry sa však odmietajú vzdať. Nicole Monroeová žije už sedem rokov v tieni jedinej noci – noci, keď jej staršia sestra Kasey zmizla bez stopy. Polícia prípad po čase odložila, no Nic sa s tým nedokáže zmieriť...
14.93 €
Po Bronson és Ashley Merryman műve 2009 egyik legnagyobb példányszámban értékesített könyve volt az Amazonon, óriási visszhangot keltett az amerikai sajtóban és a szülők körében, azóta pedig a világ számos országában kiadták. A két tudományos újságíró több...
12.11 €
Tudjátok, ki mentette meg a meséket a feledéstől? Rómer Flóris, a réges-régen élt tudós pap, aki felidézte a sárkánygyíkok ősi történeteit!
12 €
Some flowers are eaten as vegetables in many parts of the world. Most popular among them are pumpkin flowers, Sesbania flowers, calabash gourd flowers and broccoli flower clusters. Nutritional information and food significance of these 4 popular flowers are...
0.86 €
A beautiful and illuminating guide to the use and cultural history of edible flowers, featuring gorgeous original photography, simple recipes and preparation methods, and thoughtful essays on eating flowers by leading voices This stunning guide to edible flowers--conceived...
35.95 €