Sóhaj a mélyből - Oscar Wilde,Dezső Tandori

6.45 €

Oscar Wilde (eredeti nevén Fingal O'Flahertie Wills) 1854-ben született Dublinban, és 1900-ban hunyt el Párizsban. Wilde neve évtizedekig tabu volt az irodalmi életben, mivel egy botrány során kiderült róla, hogy meleg. Börtönbe került miatta, majd egy ott szerzett fülbetegségben hunyt el, miután élete utolsó oráján felvette a katolikus vallást. Méltó helyére csak 1954-ben, születésének centenáriuma alkalmából került az oktatásban és a hivatalos kritikákban egyaránt. Az Oxfordon töltött diákévek alatt nem csak feltűnő tájékozottságával és olvasottságával rítt ki társai közül, hanem folyamatos normaszegésével is. Nagy kockás tweedzakói, pávakék nyakkendője és hullámos karimájú kalapja összetéveszthetetlenné tette. A Punch című szatirikus hetilap karikatúrasorozatot indított róla, de Wilde ezt nem bánta, ingyenreklámként fogta fel, növelte az ismertségét. 1881-ben meghódította Amerikát és Kanadát, a saját költségén kiadott Versek (Poems) című művével járta be az ottani szalonokat, egyszerre lett híres és gazdag. Leghíresebb műve aDorian Gray arcképe (The Picture of Dorian Gray). Mostani kötetünket Tandori Dezső költő, műfordító válogatta. Az utószóból kiderül, hogy Wilde színes személyére egy kukában talált sportlap irányította a figyelmét.

Podobné produkty

Virginia Woolf (1882–1941) a modern angol próza, a lélektani regény, a tudatfolyam-technika egyik megteremtője és legnagyobb hatású művelője. Ő alapította a Bloomsbury-kör nevű irodalmi csoportot, amelyben a XX. század első felének legjelesebb angol művészei...
7.6 €
Rainer Maria Rilke (1875–1926) a 20. század német nyelvű költészetének egyik legnagyobb hatású alakja, a Malte Laurids Brigge feljegyzései című regény és a Duinói elégiák verseskötet szerzője. A Prágában született, utóbb a svájci Veyrasban letelepedett lírikus...
6.45 €
Tandori Dezső lírai életműve a maga mintegy harminc kötetével – nem számolva a gyerekeknek szóló műveit –, és a képverseket figyelmen kívül hagyva is több mint kétezer versével olyan szélességű, hogy a feldolgozásával éveket lehet eltölteni napi nyolc munkaórában....
8.45 €
Különleges kiadvány ez a kis kötet, amely eredeti könyvformájában, 1998-ban, Tandori Dezső hatvanadik születésnapjának alkalmából éppen hatvan oldal terjedelemben jelent meg. Egy...
1.38 €
**A beautiful and uplifting story about courage, friendship, and the sparkling magic of Lunar New Year**Logan can’t wait for tonight’s big lantern festival - and he’s crafted an enchanting little dragon lantern to join the celebration. But when the lights fade...
10.99 €
BRILAGI - Stmievateľné stropné svietidlo TANDORA LED/49W/230V 3000-6000K + diaľkové ovládanie BRXL35030-49W/CR
79.9 €
Nyomozó barátom legújabb ügye látszólag semmiség: egy hajó eltűnik, majd rövid időn belül sértetlenül megkerül. Ám Sherlocco rejtélyt szimatol: Miért nem emlékszik a kapitány semmire? És hogyan került távol eredeti céljától? Vízre szállunk hát a Ködbárka fedélzetén....
9.29 €
Van, amikor a félelem túl nagyra nő, és mindent beárnyékol. De a szeretet ott él bennünk, készen arra, hogy eloszlassa a sötétséget. Ez a történet az erőről szól, ami bennünk van még akkor is, ha a mélyből kell visszhangként felhangzania.
8.45 €
OLIVIA BRIDGE MINDIG IS JÓ LÁNY VOLT. Jó jegyek, jó barátok és egy jó állás, amit tehetős szülei tálcán nyújtottak neki. Elkeseredetten vágyva arra, hogy a saját maga által kitaposott utat járja, Liv hátat fordít mindennek, és fejest ugrik egy kihívásokkal...
11.26 €