„A császárné olyan, mint egy gyerek a tündérmesében. Jöttek a jó tündérek, csodás ajándékokat tettek a bölcsőjébe: szépséget, bájt, eleganciát, méltóságot, belátást és észt. De aztán jött a rossz tündér, és azt mondta, „látom, megkaptál mindent, de én elintézem, hogy egyik se hozzon neked boldogságot… Még a szépséged is fájdalmat okoz majd, és sosem találsz békét.” Bécsben, a császári palota termeiben szól a keringő és patakzik a pezsgő, de a csillogó díszletek mögött versengés és gyilkos intrika dúl. Sissit, Ferenc József feleségét, népe "tündérkirálynőjét" fojtogatja a szigorú udvari etikett és a kihűlt házasság feszültsége, s nyugtalansága egyre nő. A szabadságra vágyó asszony gödöllői birtokán talál nyugalmat. Itt lovagol szeretett paripáin, itt élvezi az anyaság örömeit imádott kislánya, Valéria révén - és itt fogadja a magyar államférfi, Andrássy gróf látogatásait, a férfiét, akit évek óta teljes szívéből szeret. Az idillinek azonban tragikus hír vet véget: kisfia, Rudolf érdekében azonnal vissza kell térnie a fővárosba, a pletykálkodás, irigység és bánat világába. Szerelem és veszteség, odaadás és ellenszegülés - Sissi ellentmondásos vágyak közt hányódik: együtt tartsa a családját, vagy elmeneküljön fullasztó házassága és a történelem viharai, a nagy birodalmak összeomlásának baljós előjelei elől? A császárné végül kiköveteli helyét a trónon férje oldalán, elnyeri népe és a világ szeretetét, és megmenti a birodalmat. De vajon meg tudja-e menteni önmagát? És egyszer csak ott van; olyan, amilyennek mondják: nem evilági szépség… Vonul lefelé az elegáns hotel, a Beau Rivage lépcsőjén, fogja az ernyőt, kora őszi ragyogó napfény árasztja el a sugárutat. Tömeg gyűlik köré, amikor rájönnek, hogy a császárnét látják. - Itt jön! - Erzsébet császárné! - Sissi! Megy a rakparton a sétány és a várakozó gőzhajó felé, egyetlen női kísérője szaporán szedi a lábát mellette, hogy lépést tartson vele. Megjelenése elárulja, hogy nem közember: gyöngyházszínű bőre, királynői alakja a szűk és magas nyakú kiskabátban, hosszú fekete szoknyája, fekete kalapja dús gesztenyebarna haján. A haja - olyan híres, hogy még a férfi is olvasott róla - sötét és hullámos, apró ezüstök csillognak benne. A férfi végignéz toprongyos önmagán, rosszallóan szemléli a kosz félholdjait a körme alatt, a szakadásokat viseltes nadrágján. Közelről bámulja az asszony arcát, látja, ahogy pislog, ijedten, mint az üldözött állat. Hiszen az is, természetesen: üldözött. Nemcsak ő üldözi, hanem mindenki. Ő, akárcsak a férfi, menekül… Mögé lép, a vére dübörög, testében a fölismerés és lelkesültség mámorító elegye vágtat. Néhány száz méterre ott a gőzös, egy közeli dokkban, fekete füstöt pöfög a kék égre. A férfi a zsebébe nyúl, ujjai kitapintják a pengét…