?Lekísértem õket az állomáshoz, azután kiszálltam a kis város utcáin, s végül visszatértem a szállóba, ahol elnyújtózkodtam a pamlagon s igyekeztem belemélyedni egy regénybe. De a mese oly sekélyes volt s oly jelentéktelen ahhoz a mély titokhoz képest, a mellyel foglalkoztunk, hogy figyelmem a képzelet országából folyton a valóságra terelõdött. Végül el is dobtam a könyvet s belemerültem teljesen a mai nap eseményeinek lefolyatásába. Föltéve, hogy ez a szerencsétlen fiatalember színigazat beszélt, vajon micsoda pokoli dolog, miféle teljesen váratlan, rendkívüli esemény történhetett, azalatt a rövid idõ alatt, amely eltelt, míg távozott atyjától s míg kiáltására újra visszarohant hozzá? Rettentõ dolognak kellett történnie! De minek? Vajon a sérülések nem árulhatnának-e el valamit orvosi tapasztaltságomnak? Csöngettem, s bekértem a helybeli hetilapot, amely szó szerint közölte a nyomozás eredményét. Az orvos vallomása megállapította, hogy a bal koponyafalcsont hátsó harmadát és a nyakszirtcsont balfelét bezúzta valami tompa fegyvertõl eredõ súlyos ütés. Megjelöltem a leírt helyet a saját fejemen. Nyilvánvaló volt, hogy ilyen ütést csak hátulról mérhettek az áldozatra.?