Sci-fi morzsák - Szunyogh Gábor

5.04 €

Sci-fi ?morzsák. Egy hangoskönyv – nem csak ínyenceknek Írással tulajdonképpen azóta foglalkozom, hogy megtanultam olvasni. Kisiskolás korom óta történetekkel, versekkel, fordításokkal töltöttem meg a suliújságok hasábjait, később újságíróként több száz cikket írtam a legkülönbözőbb műfajokban, miközben megjelent néhány regényem és jó sok jegyzetem, novellám. Nem az írásból élek, de egy laboratórium kommunikációs vezetőjeként most sem távolodtam el a betűktől. Mindig is azokat az írókat kedveltem igazán, akik képesek voltak képzeletbeli világokat létrehozni – Bulgakovnál jobban talán senki. És nem szégyellem megemlíteni a Dűnét, a Csillagok háborúját vagy a Gyűrűk urát sem – ezek mind meghatározták ehhez a csodálatos műfajhoz való hozzáállásomat. Ahogy természetesen a legnagyobb sci-fi írók, így Isaac Asimov is, az ő látnokian filozofikus és emberien bájos világa is visszaköszön a Sci-fi morzsák kifordított történeteiben. Ja, és hogy miért morzsák? Mert nem akarnak túl sokat markolni. Inkább csak felvillantanak helyzeteket, felskiccelnek néhány vázlatot, hogy aztán rendre valami csattanóval zárják le a rövid történeteket. Elmajszolásuk azonban reményeim szerint mégiscsak okoz némi örömöt. Már csak azért is, mert ez a könyv sokkal több, mint novelláskötet. Meggyőződésem, hogy amint a rádió sem ment ki a divatból, úgy a hangoskönyv egyenesen a jövő írásbeliségének egyik legfontosabb csatornája lesz. Ha egy író valaha is elképzeli, hogyan adnák elő a történeteit, nos azt Pergh Balázs még annál is tökéletesebben oldja meg: értően és művészien jeleníti meg a történeteket, miközben egy másodpercre sem engedi el a hallgató figyelmét. Ajánlom a Sci-fi morzsákat mindazoknak, akik kedvelik a látomásos irodalmat, az elképzelt világokat, a szépirodalmi igényességgel, találó kifejezésekkel, képekkel, helyenként láttató erejű leírásokkal kiegészített szellemes történetszövést.

Podobné produkty

A könyv maradékok felhasználásával mutat új, izgalmas recepteket. Az első fejezetbe olyan ételek kerültek, amelyek a hűtőszekrény és a kamra maradékaiból készültek. A második fejezet készételeket alakít át, megmutatja, hogy a maradék főtt rizs, tészta, pörkölt,...
14.44 €
Fellinger Károly az ötvenedik születésnapját hatodik gyermekverskötetével ünnepli. A kötet címe Morzsabál.E különös szó a mátyusföldiek elmés leleménye - a földre hullott kenyérmorzsát ellepő hangyaboly önfeledt nyüzsgését ,dáridóját nevezi így a népnyelv.Ez...
4.5 €
Gyönyörű fotókkal ellátott 12 oldalas lapozó könyv.
4.61 €
Dubaj, nádherný a očarujúci Dubaj. V ten večer ma obliekli do žiarivého zlata. Dlhé zlaté šaty s vlečkou mi dôkladne zakrývali nahé telo. Namaľovanú tvár mi jemne schovával jemný závoj. Len oči mohli uvidieť svetlo sveta, len oči sa mohli na jasné svetlo pozrieť....
5.9 €
Képbe zárt hangzás.Ritmusba zárt gondolat.E kötet egy egészen új versforma világába hívja olvasóját: a [KiTartó_RímKötés], más néven [Kötött_RímKiTartás]módszere mentén született versek egyetlen szót – a címet – követik, mint vezérfonalat. Nemcsak hangulatukban,...
7.75 €
Bohato ilustrovaná rozprávka o slnečnom princovi, ktorý zatúži spoznať Zem. Sníva o kamarátoch, ktorých nemá a vydá sa ich hľadať.
2.9 €
Ilustrovaná pohádka o slunečním princi, který zatouží poznat Zemi. Sní o kamarádech, které nemá a které se vydá hledat.
2.9 €
Rebecca hatvanéves, már nem sokat vár az élettől, mígnem... Valamikor híres fényképész volt, de mintha elapadt volna az ihlete, és amúgy is csökken a kereslet a képeire. Ott találja magát, ahol annyian a kortársai közül: a fia még rászorul (mert dolgozik ugyan,...
11.75 €
A világszerte tucatnyi országban és nyelven megjelenő oktatókönyvek - Művészeti anatómia, Rajz ABC, Nagy rajziskola - szerzője, Szunyoghy András grafikusművész legújabb munkája nélkülözhetetlen mindazok számára, akik most ismerkednek a ceruzarajzolás szépségeivel...
9.35 €