Schulek Frigyes - Lilla Farbakyné Deklava

35.36 €

Schulek Frigyes (1841-1919) neve általában csak a Mátyás-templom és Halászbástya építészeként ismert. Származása, személyisége és életútja kicsit homályban van, csakúgy mint a többi alkotása. Mozgalmas diákévei után, majd a budapesti Műegyetemen eltöltött egy év után a bécsi Képzőművészeti Akadémián tanult. Itteni legnagyobb hatású professzora, a bécsi Stephansdom építőmestere, Friedrich Schmidt elkísérte pályája nagy részén, hiszen a Mátyás-templom három évtizedes restaurálása alatt is többször kikérte tanácsát. Hazatérése után 1872-től a Műemlékek Ideiglenes, majd állandó Bizottságának építésze lett, s így a magyar műemlékvédelem hőskorszakának meghatározó egyénisége. Munkásságában a műemlék-helyreállítások nem váltak el jellegükben az új épületek tervezésétől: mindig a középkor építészetének bűvöletében alkotott. Helyreállításai közül legjelentősebb a visegrádi Salamontorony, a jáki templom, az ákosi templom és a pozsonyi ferences templom, de bővítette a deáki templomot és a lőcsei Városházát. Új épületei közül a szegedi református templom és a Fogadalmi templom a legkiemelkedőbbek. Néhány elképzelése csak papíron maradt fenn. Emellett nagyhatású oktatói munkásságot fejtett ki a pesti Mintarajztanoda, majd a Műegyetem professzoraként is. Farbakyné Deklava Lilla könyve elsőként mutatja be a 19. század második felének egyik legjelentősebb magyar építészét és műemlék-helyreállítóját, akinek munkássága európai mércével is figyelemre méltó. A kötet számos, eddig nem ismert tervet, fényképet és családi dokumentumot is publikál.

Podobné produkty

B.V. - dvojitý vypínač č. 6 a zásuvka SCHUKO 230 V s rámčekom v čiernej farbe B201011VI
7.49 €
Swift ?Gulliver-je, (az első teljes Gulliver magyarul) 1914-ben jelent meg. Karinthy, a fordító, munkája végeztével sem tudott elszakadni kedves hősétől és kedves írója stílusától:...
2.81 €
B.V. - Jednoduchý vypínač č. 1 a zásuvka SCHUKO 250V s rámčekom v bielej farbe B201011VB
6.29 €
Five Nights at Freddy's fans won't want to miss this pulse-pounding collection of three novella-length tales that will keep even the bravest FNAF player up at night... Act in haste, repent at leisure... After losing his friend in a terrible accident, Andrew...
10.95 €
Karinthy ?két fantasztikus regénye, az Utazás Faremidóba és a Capillária nagy világirodalmi hagyományba kapcsolódva, Gulliver utazásainak történetét meséli tovább. Faremidó lakói szervetlen anyagokból tökéletessé összeszerelt géplények, akik a romlandó testű...
1.07 €
A ?Tanár úr kérem Karinthy Frigyes egyik legnépszerűbb alkotása. Címeit ma is idézzük, tipikus eseteit a diákélet elmúltával is tapasztaljuk. Mindenki tudja, mit jelent az, ha Röhög az egész osztály, ha valaki azt mondja, Lógok a szeren, vagy magyarázza, sőt...
1.07 €
Oscar, ever the miniature grown-up his mom needs him to be, decides to take something he wants . . . even though he knows it's wrong. Stanley is newly dumped, stuck in a dead-end job for a mysterious employer, and unable to connect with anyone. And Devon, abandoned...
15.95 €
Five Nights at Freddy's: Fazbear Frights come to life in these pulse-pounding graphic novel stories! What do you wish for most? It's a question that Oswald, Sarah, and Oscar think they know the answer to. Oswald wishes his summer wasn't so boring, Sarah wishes...
16.9 €
Reblig - Retro jednopólový vypínač č. 1 a zásuvka SCHUKO 230V s rámikom v staroružovej farbe 2xRG0120+RG0113+RG0143
36.9 €