Scarlett - Francois-Guillaume Lorrain

14.08 €

A Scarlett igazi főszereplője nem más, mint az örök klasszikusként számontartott Elfújta a szél című regényből készült film. Annak idején már a kiadó is hatalmas kockázatot vállalt azzal, hogy megjelentette egy Margaret Mitchell nevű, tökéletesen ismeretlen író hatalmas terjedelmű regényét, azt viszont, amire David O. Selznick filmproducer vállalkozott, mindenki őrültségnek gondolta. Azt vette a fejébe, hogy filmre viszi a művet, annak ellenére, hogy pontosan tudta, hogy hihetetlen mennyiségű pénzbe és energiába fog kerülni. Díszletek, jelmezek, színészek százaira lesz szüksége ahhoz, hogy elkészüljön a több mint három és fél órás, addig sohasem látott hosszúságú film. Az Álomgyár történetében addig senki sem vállalkozott ilyen nagyszabású produkcióra. És úgy is történt minden, ahogy előre elképzelte: az őrület volt maga. Gyötrelmes és füstös, karikás szemű káosz, szerelem, árulás és ármány, a folyamatosan fenyegető összeomlás rémülete és végül persze a csoda, a varázslat, ami mindent megér és amire csak a film képes: a megelevenedő világok, korok és emberek csodája. Gondoljunk akár a költségvetésére, akár a forgatás szakmai kihívásaira, akár a filmet övező hatalmas elvárásra és hisztérikus hangulatra vagy a későbbi tomboló világsikerre és a tíz Oscar-díjra: az Elfújta a szél a "leg"-ek mozija volt és maradt azóta is. François-Guillaume Lorrain nemcsak egyetlen filmnek, hanem Hollywood egész aranykorának és halhatatlan figuráinak állít emléket ebben a bölcsen szellemes és melengetően emberi regényben.

Podobné produkty

Time is running out and Astronaut Grace and her trusty canine sidekick, Jojo, need to get to Planet Woof fast! But first they must navigate their way through an intergalactic funfair, avoid a collision with a bus full of aliens, and win a lightning-fast space...
10.99 €
Lisa és Arthur évente egyszer találkoznak. Arthur mégis egész életében őt keresi. Lisa pedig csak őrá vár. Lisa álma, hogy színésznő legyen. Egy manhattani bárban dolgozik, hogy fizetni tudja művészeti tanulmányait. Egy este megismerkedik Arthur Costellóval,...
12.67 €
Autobiografie slavného francouzského volného potápěče Život člověka se odehrává mezi jeho prvním nádechem a posledním výdechem. Ponory Guillauma Néryho jsou časové intervaly mezi jeho posledním výdechem a prvním nádechem. Kniha slavného potápěče nám umožňuje...
11.07 €
Keď chodíte po cestách a po uliciach, stále naokolo vidieť a počuť plno vecí. No zastavíte sa niekedy a pozriete sa aj dole? Napadlo vám, čo sa nachádza a deje hlboko v zemi pod vašimi nohami? Vydajte sa s nami na cestu jednotlivými vrstvami Zeme až k jadru...
14.9 €
In Sam''s Supersonic Hamster, Sam is just an ordinary boy, but there is nothing ordinary about his hamster. He is a superhero! Can the hamster hero save the day when the fudge factory explode? hucklers is a series of funny novels, short stories, anthologies...
12.49 €
Véletlen, sors, eleve elrendelés? Egy varázslatos szerelem története A Broadway szívében egy téli estén Juliette, a csinos, huszonnyolc éves francia nő és Sam, a fiatal New York-i gyermekorvos útjai keresztezik egymást. Juliette attól való félelmében, hogy...
14.08 €
Zima 1992, Azurové pobřeží. Prestižní univerzitní kampus je zasažen sněhovou bouří. Devatenáctiletá Vinca Rockwellová uteče se svým profesorem, s nímž prožívá tajnou aféru. Už ji nikdy nikdo neuvidí. Jaro 2017, Azurové pobřeží, třídní sraz. Nejlepší přátelé...
13.99 €
"Három igazság van: az én igazságom, a te igazságod és az igazság." Cannes partjainál, egy jacht fedélzetén vérbe fagyva találnak rá a milliárdos olasz család örökösnőjére, aki később a kórházban belehal sérüléseibe. Vajon kinek állt érdekében megölni Orianát?...
10.14 €
"Három igazság van: az én igazságom, a te igazságod és az igazság." Cannes partjainál, egy jacht fedélzetén vérbe fagyva találnak rá a milliárdos olasz család örökösnőjére, aki később a kórházban belehal sérüléseibe. Vajon kinek állt érdekében megölni Orianát?...
14.08 €