Saul útja - Júlia Váradi

5.32 €

Ilyen ?még nem volt a magyar filmtörténetben! A Saul fia című film eddig 38 díjat nyert, közte a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Nagydíját, a legnagyobb elismerést, amit magyar nagyjátékfilm valaha Cannes-ban kapott. Ehhez, február utolsó vasárnapján még egyet begyűjthet, a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat. Nemes Jeles László, a film rendezője és alkotótársai sok éven át készültek ennek a különös, egészen egyedi koncepcióval és filmes eszközökkel megvalósított filmnek az elkészítésére. Megrázó és a nézőt aktív útitársként kezelő film olyan mély, talán tudatalatti érzelmeket és gondolatokat hoz a felszínre, amelyek hatása alól senki sem tudja magát kivonni. Milyen indíttatásból tette ezt Nemes Jeles László és többnyire fiatal alkotókból, kiváló szakemberekből álló csapata? Milyen utat jártak be a gondolat megszületésétől a film megvalósításáig? Milyen célt tűztek ki maguk elé? Milyen tudásra, ismeretanyagra támaszkodtak? Miben nem alkudtak meg egy jottányit sem? Miként élik meg a díjesőt?A könyv olvasói minderre és még sok minden másra választ találnak az alkotókkal készített beszélgetésekből és a kötetben szereplő dokumentumokból.

Podobné produkty

Egyedülálló világsiker az Oscar-díjjal megkoronázva! Nemes Jeles László, rendező és alkotótársai sok éven át készültek ennek a különös, egészen egyedi koncepcióval megvalósított filmnek az elkészítésére. Megrázó és a nézőt „aktív útitársként” kezelő Saul fia...
10.68 €
Váradi Júlia immáron öt évtizede töretlen érdeklődéssel és lelkesedéssel beszélget a kultúra és a közélet jeles személyiségeivel. Könyvébe, hosszas válogatás után, végül 22 interjúalannyal készített 21 interjú került bele: Esterházy Péter, Dés László, Darvasi...
9.29 €
,,Érdekel minden, amit szét lehet szedni vagy össze lehet szerelni! Rozsdás, tompa, fényes, hegyes, szöges vagy karcos. Minden!" Korasek kíváncsi és kalandvágyó holló, így mindig kalamajkába keveredik. Nem akar ő rosszat, csak tudni szeretné, hogyan működik...
14.07 €
Epos o protitureckých vojnách v Uhorsku, Sedmohradsku, Chorvátsku a Stredomorí v druhej polovici 17. storočia. Kapitán Kornélius Báthory, šermiar, rytier a básnik, už mnohokrát preukázal svoje vojenské kvality. Ako človek však zlyhal, keď po smrti manželky...
13.29 €
Epos o protitureckých vojnách v Uhorsku, Sedmohradsku, Chorvátsku a Stredomorí v druhej polovici 17. storočia. Kapitán Kornélius Báthory, šermiar, rytier a básnik, už mnohokrát preukázal svoje vojenské kvality. Ako človek však zlyhal, keď po smrti manželky...
20.45 €
Epos o protitureckých vojnách v Uhorsku, Sedmohradsku, Chorvátsku a Stredomorí v druhej polovici 17. storočia. Kapitán Kornélius Báthory, šermiar, rytier a básnik, už mnohokrát preukázal svoje vojenské kvality. Ako človek však zlyhal, keď po smrti manželky...
14.21 €
A II. világháború során a Harmadik Birodalom rettegett biztonsági szolgálatának katonai szárnya, a Waffen-SS az 1940-es két hadosztályról a háború végére 38 hadosztályra bővült, létszáma ekkor meghaladta a 900 000 főt. A Waffen-SS-hadosztályok számának emelkedésével...
25.32 €
Autor ako futbalový tréner pôsobil niekoľko rokov v arabskom svete, no i cestoval po exotických krajinách, spoznával život ľudí, prírodu, gastronómiu. Príťažlivé čítanie i fotografie.
8.8 €
Audiokniha Strážcové Varadínu - Dobrodružství kapitána Báthoryho, kniha první, kterou napsal Juraj Červenák. Představte si Hru o trůny, přenesenou do osmansko-habsburských válek 17. století. Napínavý mix historického románu a fantasy, ve kterém jedna bitva...
17.92 €