A legenda szerint Salamon király - varázsgyűrűjének köszönhetően - értette az állatok nyelvét. Konrad Lorenz e könyvével azt bizonyítja, hogy ő bármiféle gyűrű nélkül, csupán megfigyeléseire és tapasztalataira támaszkodva képes volt ugyanerre. A kötetbeli történetek - legyen szó házi vagy vadlibákról, csókákról, erdei pintyekről vagy kutyákról - mind arról tanúskodnak, hogy Lorenz, az állati viselkedéskutatás úttörője mindig megtalálta a közös nyelvet két- és négylábú lakótársaival. Sírva-zokogva, csetlő-botló léptekkel, de elképesztő gyorsasággal totyogott a nyomomban, ráadásul valami olyan elszántsággal, amelynek jelentése egyszerűen félreérthetetlen volt: nem a fehér házi liba, hanem én, egyedül én vagyok a mamája! Tudom, hogy ha most hazaérkezem a sétámból, a libák ott ácsorognak majd a veranda lépcsőin, és üdvözölnek, hosszan előrenyújtott nyakkal, ami náluk ugyanazt jelenti, mint a kutyáknál a farkcsóválás. A róka például egyáltalán nem ravaszabb, mint más ragadozók, sőt sokkal butább a farkasnál meg a kutyánál; a galamb biz' isten nem szelíd, a halról pedig végképp csak hazugságot terjesztenek a szólásmondások: korántsem olyan "halvérű", mint azt az unalmas emberekről mondják...