Sajnálatos események - György Spiró

13.38 €

„2019 novemberétől – részben már a járvány idején – írtam két tragédiát és egy közjátékot a XX. század második felének magyar történetéből. Történészek és levéltárosok több évtizedes munkája kellett hozzá, hálával tartozom nekik. Elképedtem, mi minden történt az én életem idején, hihetetlen fordulatokkal szembesültem, amelyekről fogalmam sem volt, annak ellenére, hogy a szereplők közül párat személyesen ismertem. Arra kellett ráébrednem, hogy ezek a történelmi alakok nem kevésbé érdekesek, mint a Shakespeare-figurák, és hogy voltaképpen a XV. századi Everyman (Akárki) című angol moralitás modern változatán dolgozom. A jegyzőkönyvek, emlékiratok, naplók szövegét igyekeztem minél teljesebben megőrizni. Remélem, előadják e darabokat egyszer. Addig is olvassák úgy, mint egyetlen sötét kalandregényt.”

Podobné produkty

Az estében, jóval előttünk egy hitvány kis gőzös látszott a tatjával feléjük, amilyet a part menti forgalomból is rövidesen kivonnak előreláthatólag. Horpadt bordázata rázkódott, mintha a gép lenne nagyon ócska, vagy a hajótest igen rozoga. Ezzel akarnak expedícióra...
3.22 €
SZERETNÉK VILÁGHÍRŰ LENNI! Sok a pénzem! Kevés a leleményességem! Minden jó ötletet örömmel fogad: megnyerő ifjú,aki elvesztette életkedvét. A Piszkos Fred, a kapitány folytatása ezzel az apróhirdetéssel kezdődik, melynek nyomán egy fiatal, unatkozó multimilliomos...
10.42 €
Régi ismerõsünk, Fülig Jimmy ez alkalommal egy ifjú amerikai milliomos expedíciójának lesz fontos szereplõje. Legalábbis ilyesmire lehet következtetni gondosan vezetett naplószerû...
1.92 €
Régi ismerősünk, Fülig Jimmy ez alakalommal egy ifjú amerikai milliomos expedíciójának lesz fontos szereplője. Legalábbis ilyesmire lehet következtetni gondosan vezetett naplószerű levelezéséből,...
1.8 €
A Szijj Ferenc legújabb verseskötetében szereplő, háromszor kilencvenkilenc "ritka esemény" változatos módon szólaltatja meg egy öncélúvá züllött hatalom, egy világ elől elzárkózó közösség és egy lelki egyensúlyát vesztett individuum egyszerre hétköznapian...
7.04 €
A Nobel-díjas Annie Ernaux könyve 1963-ban játszódik. Kennedyt épp most lőtték le Dallasban, de az egyetemista Annie egészen mással van elfoglalva: pár napja derült ki, hogy terhes. Nem szeretné megtartani a gyermeket, de az orvos nem vállalja a tiltott műtétet,...
7.32 €
Az "Esemény" során egy idegen lény érkezik a Földre évmilliók óta tartó kozmikus vándorlása közben. A Földön nincs dolga, mielobb távozna innen - de elobb különféle kalandokba bonyolódik emberekkel, állatokkal, jó és rossz kapcsolatokat köt, gyilkosságra is...
2.82 €
A Nobel-díjas Annie Ernaux könyve 1963-ban játszódik. Kennedyt épp most lőtték le Dallasban, de az egyetemista Annie egészen mással van elfoglalva: pár napja derült ki, hogy terhes. Nem szeretné megtartani a gyermeket, de az orvos nem vállalja a tiltott műtétet,...
10.42 €